Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Akció nélkül olcsóbb lett a Wizz, mint a múlt héten |
| 2011. május 23. hétfő, 19:39 |
|
Túlságosan nem kell ragozni a dolgot: ma délután egy csomó budapesti útvonalon úgy levágták az árakat, hogy abból a 6-ból, amit naponta figyelünk, mind olcsóbb, mint a múlt heti 20 százalékos születésnapi leárazás során. Hónapok óta szívtunk például azzal, hogy Eindhovenből emberi áron hazajöjjünk jún. 2-án. 80 euró alá sose ment, az akcióban is 120-ból lett 96, tegnap 150 volt, ma 60. Július közepén Barcelonából eddig egyszer volt 60, amúgy inkább 80, most 50-re esett, ahol bejött a klubkedvezmény, így 40 lett. Londonból július elején eddig 60-100 font volt a jellemző, most ott vannak a klubos jegyek 33-ért, satöbbi. A lényeg tehát annyi, hogy az akció előtt egy darabig nem vitték le az árakat, melyek nőttek a fogyás miatt. Ebből a relatíve magas árból lejött 20 százalék reggel, de délutánra több járatra akció előttinél feljebb vitte a fogyás. Akció után maradtak az extrém magas árak, ebbe nyúltak bele most drasztikusan, sok esetben felezve. Érdemes gyorsan kutakodni, valószínűleg pár napig, vagy hétig megint a fogyás miatti emelkedés fog következni.
|
Comments (1)
Burgasz 3990
1
2011. május 24. kedd, 04:28
Bőrönd Ödön
Vettem Burgaszba július végére jegyet 4 rugóért, jó árnak tűnik :) de lehet, hogy visszafelé busszal jövök, mert hazaútra drága még. Talán leesik majd az is
Please register or login to add your comments to this article.
