Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Ilyen is rég volt: hétvégére is vannak 10 eurós jegyek a Ryanairnél |
| 2008. december 18. csütörtök, 17:29 |
|
Péntekre és vasárnapra is jóárasította az adókat és az illetékeket a Ryanair, ezért most január 10-től március végéig a legfrekventáltabb napokra is lehet náluk venni jegyeket 10 euróért. Budapestről Bristolba, East Midlandsre és Liverpoolba lehet ennyiért repülni, Pozsonyból viszont nagyon jó hétvégi kanyarokra van lehetőség Londonba is. Sőt, egy március eleji hétvégén Edinburghba is működik a dolog. Noha hivatalosan továbbra is a lépcsőzetes karácsonyi akciót promozzák (ezt itt ), jópár kedvező változás állt be az elmúlt napokban a Ryanair árazásában. Először megjelentek a 10 eurós, SPECIAL OFFER díjkategóriába tartozó jegyek márciusra is, majd beakciózták az eddigi tabuként kezelt péntekeket és vasárnapokat is. Az elmúlt hónapokban a két legnagyobb forgalmú napra a legjobb ajánlat általában a 0 forintos viteldíj + teljes illeték volt, ez reptérenként változó, 15 és 38 euró között van általában. Most viszont március végéig a hét minden napjára lehet 10 eurós végső áron jegyeket vadászni. Mivel a másik akció is még tart, ez nagyjából azt jelenti, hogy január-februárra ma 9, holnap 10, stb. árúak a hétközepi és szombati jegyek, 10 pedig sok péntek és vasárnap. Márciusra egységesen 10-ért vannak a jegyek minden napra, áprilisra viszont még egyik napra sincs jóárasítás, a teljes illeték minden útra fizetendő. Nem is szabad még akkorra foglalni, talán a húsvét környékét leszámítva. Nagyon sok útvonal és járat érintett az akcióban. A legkönnyebb akciós jegyeket szerezni azokon az útvonalakon, melyeken napi több járat van. Pozsonyból Londonba például az a paradox helyzet állt elő, hogy a korábban kezdődött akcióban sok hétközepi napra nincs már akciós jegy, de péntekre és vasárnapra van egy valaggal. Pozsonyból szinte minden célállomásra sok 10 eurós jegy van, persze nem mindig könnyű olyat találni, hogy épp pénteken legyen oda, vasárnap pedig vissza. Régi kedvencünk, Edinburgh esetében például ezt egy hétvégére lehet megcsinálni: márc. 13-án kiutazva, 16-án pedig vissza járható meg retúr 20 euróból a gyönyörű skót város Pozsonyból. És Budapest? Brémával és Hahnnal sajna már nem foglalkozunk, marad öt brit és ír célállomás. Dublinba van a legtöbb járat, heti 5, de egy se akciós. Heti 3 van Glasgow-külsőre, oda sincs 10 eurós, de legalább van néhány 0+ illetékes, ami Ferihegyen kicsivel 6 ezer forint alatti árat jelent. Bristolba is heti 3 járat van, ezek közül a következő napokon van 10 eurós jegy: jan. 30, márc. 13,18 és 20. Sajna egyik után sem lehet visszafelé is 2-3 napon belül visszajönni ugyanennyiért, de vannak az ellenirányban is akciós jegyek. Átszállásos megoldásokhoz visszafelé jó Bristol, mert este jön a gép és például február 4-én, 6-án, vagy március 25-én jön onnan Budapestre 10 fontért jármű. Liverpoolba csak február 27-re és március 6-ra van az írás pillanatában 10 eurós jegy, de utóbbinak van párja is, márc. 9-én a visszaút is ennyi, vagyis azon a hétvégén lehet egy olcsó fapados kört csinálni a Beatles városába. East Midlands-re január 16-án, február 6-án, valamint március 6-án, 13-án és 20-án is el lehet repülni 10 euróért, március 9-én és 16-án visszafelé is van jegy, tehát két hétvégén is lehet oda olcsó kört csinálni - kérdés, érdemes-e, Nottingham környéke nem épp turistalátványosságairól híres. A lényeg: most érdemes átfutni az átszállásos lehetőségeket, ritkán van alkalom hétvégi járatokra is szinte ingyen jegyekhez jutni. |
