Már 1 euróért ad jegyeket a Ryanair - akció hosszabbítva
2009. január 12. hétfő, 18:44

A múlt hét elején 5, csütörtöktől 2,5 euróba kerültek az akciós jegyek a Ryanairnél, most jönnek az 1 eurósok. Sajnos épp azokat, amiket a múlt héten is akcióztak. Jó marketinghúzás, de aki eddig figyelte és 2,5-ön nem vette meg, nem hiszem, hogy most 1-ért rohanni fog. (FRISSÍTÉS: 19-én, hétfőn ezt az akciót meghosszabbította a Ryanair, valószínűleg csak addig, amíg kijönnek az újabbal. Ez szerintünk már hétfő délután, legkésőbb kedden várható.)

Továbbra is csak a március 12-ig él ez a jegyár és csak az útvonalak egy részére. És csak hétfőn délután, kedden, szerdán, csütörtök délelőtt és szombat délután. Március második felére továbbra is 5 eurósok vannak, persze az se rossz. Budapestről is változatlan a helyzet: Bristolba az eddigi 2,5 forint után el lehet menni pár járattal 1 forintért, amúgy minden célállomásra van néhány 5, illetve 10 eurós jegy, természetesen hét eleji-közepi indulásokra. Pozsonyból van Londonba és Edinburghba is 1 eurós, de elég kevés. Összességében tehát nem valami nagy durranás ez az a múlt hetihez képest.
 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés