Milánó Lufival fapados áron
2009. január 28. szerda, 23:28

Nevezzük történelmi jelentőségűnek? Végülis az: emlékeink szerint még soha nem adott nagy nemzeti légitársaság 7 ezer forint alatt egy útra jegyet. A Lufthansa most megteszi, igaz, csak Milánóba és csak 2 fő együtt utazása esetén, de mégis. Nem akartuk elhinni, kipróbáltuk, működik.

A fapadosinfo.hu történetében először írunk hagyományos légitársaság akciójáról, de ez kötelező opusz: aki 10 ezer alá kerül/út, azt bármikor örömmel bemutatjuk. A Lufthansa, pontosabban a Lufthasa Italia március elején indítja be Milánó-Budapest járatát és erre nagy akciót kínál. Oda-vissza 24900 forintért ígérik az akciós jegyet, s noha nekünk 26 ezerre jött ki, ez is rendben levő, mivel ez 2 főre szól. (Sajna 1-re is ugyanennyi.) Tavaszra, nyárra, őszre és még jövő télre is vannak jegyek, szinte az összes járatra, egészen 2010. január végéig lehet foglalni. Az árban természetesen benne van a feladott poggyász díja is. Fontos, hogy Milánó ebben az esetben nem Bergamo, mint a Wizznél, hanem Milánó egyik fő reptere, Malpensa.

Ez a járat megkönnyíti a nyári nyaralóutak megszervezését is. Induljunk ki abból, hogy a Budapestről induló charterekre ritkán vannak 60-70 ezer forint alatt retúrjegyek, ezzel a Lufi-járattal pedig el lehet jutni 13-ból Milánóba, onnan pedig sok olcsó továbbutazásra nyílik mód. Elég ha csak az easyJet célállomásait említjük: Szicília két reptere mellett Mallorca, Ibiza, vagy Mikonosz is elérhető naponta közlekedő járatokkal 8-14 ezer forint között. Vagyis, ügyesen kombinálva akár 30 ezerből megjárhatók átszállással ezek a célállomások. 

 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés