Olcsó jegyekkel nyílt meg a téli foglalási időszak a Germanwingsnél
2009. április 02. csütörtök, 22:05

Ha az Air Berlint nem számoljuk fapadosnak, akkor a szektor cégei közül elsőként nyitotta meg a napokban a téli foglalási időszakot a Germanwings. Ez a cég azon kevesek közé tartozik, melynél még mindig él az a régi elv, hogy minél hamarabb foglalunk, annál olcsóbb. Ez alapján télre most érdemes: ezúttal is hegyekben állnak a 19 euró+foglalási díjas jegyek mindkét budapesti útvonalra is egész télre.

A Germanwings a nyári menetrendi időszak esetében is azt csinálta, hogy akkor voltak Pestről 19 eurós jegyek, amikor megnyílt a lehetőség a foglalásra. Nem véletlen, hogy lényegében akkor is írtunk róluk utoljára, hiszen csak elvétve lehet velük 10 ezer forint alatti összegért utazni. Most, a téli időszak nyitásakor ugyanez a helyzet: mind Kölnbe, mind Stuttgartba nagyon sok jegy van október vége és 2010 márciusa közöttre 19 euróért+a foglalási díj. Persze ki tud ennyire előre tervezni?

Bruttó árat itt azért nem tudunk adni, mert a Germanwingsnél nem fejenként, hanem foglalásonként számítják az immár 8 eurós kártyadíjat, vagyis minél többen vannak egy foglaláson, annál olcsóbb a jegy.

Természetesen nem csak a pesti útvonalakon vannak 19 eurós jegyek, sok más járat érintett, a mediterrán járatok is, például a Köln-Mallorca. A korábbi tapasztalatok alapján jópár hét, illetve hónap alatt szívja csak fel a piac ezeket a nagyon jó árú jegyeket, ami a válság miatt az idén főleg így lesz.

A csak félig-meddig fapadosnak számító Air Berlin már több mint egy hónapja meghirdette téli menetrendjét, lehet is foglalni, de lényegében nincs náluk jegy 10 ezer forint alatt.

 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés