Végre megint sok olcsó jegy van a Ryanairnél - hétfőtől 2,5 eurós az akció (frissítve)
2009. április 09. csütörtök, 22:45

Az elmúlt hetek pangása után végre ismét szép számban vannak akciós jegyek a Ryanairnél. Nemcsak új jegyeket, járatokat jóárasítottak, de péntek reggeltől a szokott 10 eurós akciós árból már 66 75 százalékos kedvezményt adnak, vagyis 3,3 2,5 euróért lehet már utazni. A jó hír az, hogy Budapestről is vannak ennyiért jegyek minden Ryan-útvonalra, a rossz, hogy csak egy-két járat érintett. Pozsonyból sok jegy van ennyiért, de Londonba már elfogytak.

Az akciós időszak papíron május és június, de már megjelentek a 10-15 eurós jegyek júliusra is. Utóbbi hónapra még nem sok útvonal érintett, de pl. a Dublin-London járatokra, Pozsonyból pedig az új célállomásokra (Brüsszel-alsó, Düsseldorf-felső) már lehet akciósan foglalni. Visszatérve a május-júniusi akcióra, illetve a pesti járatokra: Dublinba több keddi és csütörtöki járat is érintett, Glasgowba néhány szerdai, East Midlands-re és Bristolba viszont csak egy-két dátumra akadtunk 2,5 eurós ajánlatra.

Pozsonyból a már említett útvonalakon túl természetesen akciós a szokásos Hahn és Bergamo, East Midlandsra és Birmingham-be is van bőven 2,5-as jegy, Stockholm-külső azonban kimaradt: oda teljes illeték fizetendő, vagyis 25 euró körül van a legjobb ajánlat. Nagy kérdés, hogy mikor akciózzák be az egész hálózaton júliust? Szerintünk fokozatosan csinálhatják, először csak a leggyengébben muzsikáló útvonalakra, s inkább csak április vége felé. 

 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés