Mostantól lehet a nyarat tervezgetni: egyre több a 10 eurós jegy július-augusztusra
2009. április 23. csütörtök, 13:43

A mai akcióváltással 1-ről 10 euróra mentek ugyan fel a legolcsóbb májusi és júniusi jegyek, de újabb útvonalakat jóárasítottak egész nyárra. A Ryanair árazása kissé kaotikus kezd lenni: útvonalanként változik, hogy május-június akciós, esetleg a július-augusztus, netalán mind a négy hónap. Sajnos Budapestről nincs tízeurósított ajánlat, Pozsonyból viszont sok helyre lehet repülni ennyiért, immár főidényben is. Egy biztos, mostantól érdemes sakkozi az átszállásos lehetőségekkel is, vagyis most célszerű elkezdeni a fapados főidényi nyaralások szervezését.

Úgy tűnik, kettévált, hogy mi az amit előidényre és mi, amit főidényre akcióz a Ryanair. Kezdjük a május-júniussal, mert ez egyszerű: azok az útvonalak, amik egészen tegnapig benne voltak az 1 eurós akcióban, most mind megkaphatók 10-ért, sőt, újabbak csatlakoztak hozzájuk. Ami meglepő: sok olyan útvonal, ami május-júniusra kimaradt az 1 eurós körből, sőt 10-ért se gyakran adták, most főidényre jóárasítódott. Ilyen például a Treviso-London, mely jól kapcsolható az 5-10 eurós Budapest-Treviso Wizz járathoz. Várni kell a csatlakozásra, de sokkal olcsóbb így repülni Londonba, mint közvetlenül.  

De konkretizáljuk kicsit a helyzetet. Mivel Budapestről most semmi se akciós (7-8 ezer forinttól, vagyis 0, vagy 999 ft+full illetéktől azért van jópár jegy), menjünk Pozsonyba. A brit útvonalakra például május-júniusra akadnak 10 eurós jegyek, de a nyár nincs leárazva. Ezzel szemben például Stockholmba június végéig 25 eurótól indulnak a jegyek (0+full illeték), július 1-től viszont vannak 10 eurós ajánlatok. Sok útvonalra viszont tavasz és nyár egyaránt akciós: ilyen például Hahn, Brüsszel-dél, Bergamo, vagy Pisa. A Pozsony-London járat sajna se júniusra, se a főidényre nincs leárazva.

Ami a nyári tízeurósítással kapcsolatban fontos: ami bekerült a leárazásba, az egészen szeptember 17-ig 10 eurós. Van azonban egy jókora szépséghiba: a szokásos akciós napok közül szombat kimaradt, vagyis a főidényben hétfőre, keddre, szerdára és csütörtökre foglalhatók csak a legolcsóbb jegyek.

Aki nem akar Pozsonyból indulni, Ferihegyről továbbra is célszerű a már említett treviso-i megoldás mellett a reggel 6-os Wizz-géppel Bergamoba menni és onnan lehet válogatni továbbutazásra a sok 10 eurós megoldás közül. A bergamoi járat ára 2990 forinttól indul.  

 

 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés