Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Árat felezett a Ryanair, de sokra nem megyünk vele |
| 2009. április 28. kedd, 21:23 |
|
Az eddigi 10-ről 5-re tette le a legolcsóbb jegyek árát a Ryanair - ez a jó hír. A rossz egyrészt az, hogy elég kevés útvonalra él ez az ajánlat, másrészt csak a májusi-júniusi utakra érvényes. Nyárra továbbra is vannak 10 eurósok, de nem túl sok, Budapestről momentán egy se. A többség esetében 25-30 eurótól indulnak a jegyek. Az pedig már csak hab a tortán, hogy májustól életbe lép a Ryanair új sarca, az 5 eurós becsekkolási díj, melyet immár az online bejelentkezőknek is fizetniük kell. Ez utóbbival kapcsolatban azt ígérik, hogy az akciós jegyekre nem számolják majd fel, de ezt majd a jövő héten látjuk csak meg. Az árazással kapcsolatban a legfontosabb, hogy a Ryanair célja egyértelműnek látszik: noha vannak olcsó jegyek nyárra is, egyértelműen a közeli dátumokra akarja valahogy tölteni a gépeket. Ezt a célt szolgálja a májusi és júniusi jegyek 5eurósítása. Mondjuk erre az időszakra nagyjából a most is akciós jegyek már voltak 1-en is, szóval nem vagyunk lenyűgözve, az biztos. Érdekes, hogy például a Pozsony-Stockholm útvonal eddig júniusra nem volt benne a 10 eurós akcióban, most benne van az 5-ösben. Ettől eltekintve a szokott útvonalak olcsók a szlovák fővárosból: Bergamo, Brüsszel-dél, Düsseldorf-Weeze. Ez utóbbinál viszont érdemes óvatosnak lenni a foglalással, mert ha korlátozzák a reptéren a leszállásra használhatü időszakot, a Ryanair megszűnteti ottani bázisát, abból pedig sok járattörlés lehet. |
