Nagy Ryan-blöff az akciókról: semmi sem változott
2009. május 08. péntek, 07:03

Régóta tudjuk, hogy a Ryanairtől minden kitelik, így aztán nagyon nem lepődtünk meg azon, mekkorát blöfföl legújabb akciójáról. Külön közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a May madness fedőnevű akcióban végre július első felére kitolta az akciós időszakot és egymillió jegyre ad 75 százalékos kedvezményt, ami 2,5 eurós jegyárat jelent. Ehhez képest egyrészt már eddig is ki volt tolva az akció, nem is július közepéig, hanem egészen októberig. Másrészt viszont továbbra sincs jegy júliusra 2,5 euróért, a nyáriak változatlanul 10 eurótól indulnak.

Azt, hogy mi a helyzet, hétfőn megírtuk, itt olvasható. Azóta annyi változás volt, hogy azokat a jegyeket, amik már eddig is 5 eurósok voltak, letették 2,5-re, de ez csak május végére és júniusra vonatkozik. A jegyek többségénél meg kell fizetni az illetéket, ezeknél tehát 15-40 euró között indul az ár. Ez igaz az összes pesti útvonalra, melyek továbbra is drágák, néhány bristoli járatra van 0+illetékes, 6200 forintos jegy csak. Egyetlen útvonalat találtunk, ami eddig nem volt akciós, de most belekerült, ez a Bergamo-Stansted. Amikor épp van Budapest-Bergamo Wizz-jegy olcsón, a 10 órás gépre átszállva sokkal olcsóbban lehet Londonba repülni ezzel, mint Pestről közvetlenül.

Hiába írnak július 13-ig szóló 2,5-es jegyekről, július 1-től az akciós jegyek is 10 euróba kerülnek. Sőt, sok útvonal van, ahol július nem akciós, vagyis június 30-ára 2,5 a jegy, másnap meg 30-35. Nagyon valószínű, hogy ebben azért lesz változás, érdemes figyelgetni. De a fő tanulság mégis az, hogy a Ryan bejelentéseivel kapcsolatban szkeptikusnak kell lenni, csak azt szabad elhinni, amit le is ellnőrzünk. Ha majd tényleg lesz nagy leárazás júliusra, szólunk.

 

 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés