4 eurós akció a Ryanairnél, de elfogytak a Budapest-Dublin akciós jegyek (frissítve)
2009. május 19. kedd, 15:06

Noha sok útvonalra már korábban is voltak 10 eurós jegyek őszre, a Ryanair kedden hivatalosan is meghirdette, hogy egészen júniustól október végéig szól az aktuális ajánlat - kivéve a július közepétől augusztus végéig terjedő időszakot. A legolcsóbb ár akkor 8 euró volt, ezt lefelezték pénteken 4-re. Sajnos a Budapest-Dublin útvonalon elfogytak az akciós jegyek, 1 napon, október 19-én viszont East Midlands-re is el lehet repülni ennyiért. Onnan Pestre vissza egész októberben minden hétfő akciós.

A nyári másfél hónap esetében, amit most akcióból kihagyottnak nyilvánítottak, az a helyzet, hogy a gyengén muzsikáló útvonalakon továbbra is vannak 10 eurós jegyek, de a többségre nincs. Jóárasított például a Pozsony-Bergamo, vagy a Pozsony-Brüsszel útvonal. Eddig pont ugyanezek az útvonalak voltak akciósak őszre is, a mostani váltás lényege azonban az, hogy szeptemberre és októberre jóval több járat került be a 8, illetve 4 eurós körbe, mint ami eddig 10 eurós volt. Tipikus példa a Pozsony-London útvonal is, melyre most őszre megjelent sok akciós jegy.

 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés