Vége a főidénynek, novemberre a legolcsóbb most a Wizz Air
2009. szeptember 17. csütörtök, 22:55

A héten repültek idén utoljára a Wizz Air nyaralójáratai, jövő héttől annak ellenére kevesebbszer szállnak fel a lila madarak Ferihegyről, hogy Londonba újra minden nap napi 2 járat lesz és új útvonalként beindul Düsseldorf-Weeze. Októberre változatos jegyárak vannak, november és december eleje kifejezetten olcsó, a jövő év eleje újra drágább kicsit.

Az utoljára e hét szombaton felszálló nyaralójáratok 5 célállomásra heti 7-szer közlekedtek, miután Várnát idény közben törölte a Wizz. A jövő héttől sűrít a Wizz Londonba, heti kétszer repül Weezébe, Bergamoba viszont megint visszafog, csak heti 4 járat lesz. Gyakorta elő fog tehát fordulni, hogy a 3 budapesti bázisú Wizz-gép közül egy nem repül majd reggeltől estig. Ebben majd a karácsonyi időszakban lesz változás, akkor mindhárom gép újra reggeétől estig pörög majd, több útvonalon is több járat közlekedik majd.

Törlésre a meglevő útvonalaknál már nem látunk nagy esélyt, ritkításra sem, mert ez már több útvonalon megtörtént (pl. Madridba heti 4 helyett csak 3, Barcelonába 3 helyett csak 2 repül télen), másoknál pedig a heti 2-ből már nemigen lehet elvenni. Szerintünk leginkább Weeze lehet veszélyben, a nagyan alacsony árak alapján nem állhat túl jól a gépek töltése. Intő példa Oslo-Torp, amely tavasszal beindult, pár hét után viszont megszüntették.

Ami pedig az árakat illeti: október elejére-közepére nagyon vegyes a kép: egyes járatok nagyon drágák, de előfordulnak 4-6 ezer forintos jegyek is. Novemberre lemennek az árak, sok napon, s szinte minden útvonalra vannak 3990, vagy 5990 forintos jegyek. Londonba mindkét irányba van jópár 6 ezres jegy, Róma, Brüsszel, Párizs mind elérhető 4 ezerből. Az október végi ünnepi időszakra, illetve iskolai szünetre már felmentek az árak, de néhány kivétel akad, például Nápolyba 28-án 4 ezer a jegy. Karácsony környéke természetesen drága, január megint olcsó, de nem annyira, mint a november. Sok járatra vannak akkorra is 4 ezres ajánlatok, de például Londonba nincs 6 ezres jegy, csak 8 ezresek. Januárt biztos leárazzák még, most elsősorben novembert érdemes foglalni. 

 

 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés