Végre egy easyJet-akció: 25 százalékkal olcsóbb jegyek nyárra is
2010. január 08. péntek, 08:28

Hosszabb kihagyás után újra a régi módszerrel akciózik az easyJet. Állítása szerint az összes jegyből elenged 25 százalékot, a foglalási időszak pedig péntektől keddig tart. Nekünk legfőképp az tetszik benne, hogy - ellentétben a Ryanairrel és a Wizzel - nem csak március végéig vannak igen jó árak, hanem egészen júliusig tart az akciós időszak. A legolcsóbban Budapestről továbbra is Genf érhető el, mindkét irányba 4200 forintért adnak jegyeket. Londonba kevés járatra ugyan, de aláment az easy a Wizznek, mivel 5800 forintért is vannak jegyek. (A liláknál 5990 a legjobb ár, de tavaszra-nyárra még nincs ennyiért)

Néhány ezer magyar utas számára az easyJet további előnye, hogy náluk továbbra is kikerülhető a foglalási díj fizetése Visa Electron kártyával, ilyenből pedig több van, mint például a Wizznél ingyenes foglalást lehetővé tevő Wizz hitelkártyából. De visszatérve az árakra: Londonba 6200 körül már nagyobb számban vannak jegyek, a visszaút azonban 7902-ről indul.

Berlinbe nyárra újra visszaáll a napi járat, jegyek pedig most 5500 forinttól vannak mindkét útirányra. Dortmundnál 6200 forint a legjobb ajánlat, Párizs esetében pedig tavaszra és nyárra is sok jegy van a legolcsóbb kategóriában, ami most odaútra 6600, vissza 7949 forintot takar.

Az easynél általában épp az ilyen akciók során érdemes foglalni, most is meggondolandó a dolog, főleg tavaszra és nyár elejére. Most trükközést se láttunk, amit figyeltünk az elmúlt hetekben, valóban olcsóbb lett.

 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés