Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Ennél azért láttunk már jobb easyJet-akciókat |
| 2011. január 07. péntek, 14:12 |
|
Szokás szerint minden idők legnagyobb akciójaként hirdeti a mai induló 5 napos promóciós időszakot az easyJet, nekünk azonban vannak ezzel kapcsolatban kétségeink. Persze kicsit tényleg olcsóbbak az általunk figyelt jegyek, mint tegnap, de messze nem 30, vagy 40 százalékkal, ami az angol, illetve a magyar oldalukon szerepel. Ami pozitív, hogy meglepően hosszú az akciós időszak, vagyis az ilyenkor megszokottakkal ellentétben nem csak tavaszig, hanem július közepéig tart. Így aztán lehet, hogy az akciós jegyek számára vonatkozólag megáll a minden idők legnagyobb akciója felkiáltás, csak sajnos nem túl nagy az engedmény. Nyárra eleve sok esetben a horror szintből engedtek valamennyit, de azért érdemes turkálni. Görög nyaralóhelyekre is (Rodosz, Mikonosz) akadnak 30-40 euró körüli jegyek, persze nem Magyarországról, de átszállással ezek még vállalhatók. Ami a pesti árakat illeti, Genfbe valóban sok 3750 forintos jegy van, s Berlinbe is akad jópár 5 ezer forint körüli, de Párizsba és Londonba nagyon kevés napra vannak 10 ezer forint alatti jegyek, a 6-7 ezres tartomány pedig főleg nagyon karcsú. Tavaly ilyenkor olcsóbban adták a téli és a tavaszi jegyeket, az egyszer biztos, de egy pillantást így is érdemes áldozni a dologra. |
