Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Na végre: újra vannak 6 ezerért jegyek Londonba |
| 2011. március 12. szombat, 23:19 |
|
Eddig még nem született egyetlen útvonal leárazásáról önálló bejegyzés ezen az oldalon, de London esetében most annyira látványos az árcsökkentés, hogy megemelékezünk róla. London a napi 3 járattal a Wizz messze legfontosabb budapesti útvonala, lényegében a ferihegyi forgalom negyedét jelenti egymagában a brit főváros. Két hete végigpörgettük az összes londoni járat árait áprilistól júliusig és egyetlen árva jegy sem volt 10990 forintnál olcsóbban- de ezt megelőzően hónapok óta szinte lehetetlen volt 10 alá menni. Aztán ahogy teltek a napok, megjelent néhány 7990-es ajánlat, majd ezek elkezdtek szaporodni, mára pedig egész sok 5990 forintos jegy is megjelent. Őszintén szólva fogalmunk sincs, mi értelme van így árazni. Mivel más útvonalakat máskor csökkentettek, csak arra tudunk gondolni, hogy a kis létszámú árazóbrigádnak most jutott energiája erre az útvonalra és most esett le, hogy a magas árak mellett csekély a töltöttség. De végülis tökmindegy, a lényeg, hogy nyár elejére, Londonba, most érdemes foglalni.
|
Comments (5)
már nincsenek
5
2011. március 20. vasárnap, 23:50
Bőrönd Ödön
Jól szétkapkodták őket, 8 ezresből is egyre kevesebb van.
FCO
4
2011. március 15. kedd, 17:14
Catella
Ma reggeltől FCO is esésnek indult. Júni első 2 hetében már tetszetős árak vannak.
re: Stansted?
3
2011. március 14. hétfő, 17:08
tg_mak
Volt (lesz?) FR SOB-STN. Londonba bejutni nem a legjobb (max ha a környékén laksz). Átszállóhelynek valóban jó lenne, de a magyar fapados közösség átszállni nem a drága London felé indul. Ha meg igen, akkor Pozsonyból.
Stansted?
2
2011. március 14. hétfő, 13:52
Droli
Kár hogy London Stanstedre nincs közvetlen budapesti járat, én ha légitársaság lennék, biztos indítanék ilyen járatot :-) Vajon miért nem látnak benne fantáziát?
5990
1
2011. március 13. vasárnap, 22:47
raino
rögtön le is lett egy vadászva:)
Please register or login to add your comments to this article.
