avagy hogyan lehet lemaradni a gépről akkor is, ha időben kinn vagy a reptéren?

vagy akár:

Bazinagy Bunkóság Büdös Bournemouth-Ban 

Koncertkörútnak indult, de csak M25 körút lett márciusi röpke angliai kirándulásunkból, hála az Olíri csapat utasszivató és marokbaröhögő perverziójának. 4 fős csapatunk eredeti terve egy csütörtöki Sármellék-Stansted (Ryanair) úttal indult, este koncert Londonban, majd bérautóval tovább Windsor és Stonehenge érintésével Bournemouth-ig, onnan fel Glasgowba (Ryanair), este másik koncert, majd szombat reggel easyvel leugrás Londonba, majd pöccre csatlakozva haza Sármellékre Ryannel. Nos, Bournemouthban megszólalt a GPS, hogy újratervezés… 

Az odaútról annyit, hogy sikerült az egyik Arrivederci Alitalia feliratú madarat kifogni és fotózni is Sármelléken. Az autóbérlés Stansteden 4 főnek szinte már akkor is megéri, ha csak arra használják, hogy be Londonba meg vissza, ismerve a busz-árakat (akkor még nem volt easyBus Stanstedre). Aki pedig a frissen bérelt autójával kitalál a stanstedi körforgalomdzsungelből, az már nem fog eltévedni Angliában - hacsak bele nem fut a Swindon-i magic roundaboutba. Észak-londoni Travelodge-ban aludtunk, közel az M25-höz (a londoni M0), kicsit szorosan voltunk ugyan négyesben, de rém takarékosak J A hotel egy teljesen új városnegyedben volt, ami lehetett volna akárhol a világban, semmi londonis nem volt benne, de a sarkon a Domino pizzát frenetikusan sütötték az arabok.

Este a kocsi arra is jó volt, hogy könnyen eljussunk az Alexandra Palace-be az Editors nagykoncertjére és vissza. Másnap pedig ki az M25-re és irány Windsor, ahol talán több időt kellett volna eltöltenünk, de hát siettünk, hogy még Stonehenge is beleférjen, és legyen tartalékidőnk is a gépig. Stonehenge-et végül igazi lókoszt módon, csak a  kerítésen kívülről néztük meg, a fenének ért meg 6 fontot, hogy 15 méterrel közelebb kerüljünk hozzá. Időt viszont rengeteget nyertünk, így bő másfél órával a gép indulása előtt komótosan leadtuk az autót a borunemouthi reptéren, és leültünk a security elé kiinni az italainkat.  Két dolog volt rettentő zavaró a reptérben: egyik az, hogy úgy nézett ki, mint egy cirkuszi sátor, és hogy az egész környéken rettenetesen büdös volt. Valami komoly állattartó telep lehetett a reptér környékén, gondoltuk, de aztán rájöttünk, hogy az ott dolgozó személyzet sem emberből van...

A gép tervezett indulása előtt 40 perccel épp annyira apadt a szekunál a sor, és flaskáinkban az ital, hogy a sorba-be-állás mellett döntöttünk. Azért is halogattuk eddig, mert a gépünk még le sem szállt, másrészt egyikünk 6 hónapos terhes volt akkor (nem én), addig meg minek mozgolódjunk. (A tranzitba benézve láttuk, hogy odabenn nincs ülőhely, viszont kint volt.) A kb. 15 fős sort egy rém rosszarcú ürge generálta, aki még a szeku előtt ült, és számítógéppel ellenőrizte e beszállókártyákat, vonalkód-olvasóval. 4 fős csapatunkból az első emberke gond nélkül átment, a másodikunktól kezdve viszont azt mondta, hogy álljunk ki a sorból, fáradjunk vissza a pulthoz, a hall másik oldalára (értsd: 10 méterre), és mutassuk meg a beszállókártyánkat, merthogy már csak 29 perc van a gép indulásáig. Ám jó, legyen, így tettünk, mindhárman, miközben az első emberünket már épp motozták a szekusok odabenn. Gondoltuk előrevesznek a szekuritin, ha már ennyire „szorít az idő”. (Mégegyszer: a gépünk még le sem szállt). A pultnál, ahova irányítottak minket, elkérték a három beszállókártyát, beolvasták a rajta lévő sorszámokat (Sequence numbereket) telefonba, majd kedves mosollyal közölték velünk, hogy a gépet lekéstük, de szivesen foglalnak nekünk jegyet a holnapi járatra.

Mondtuk, hogy itt valami tévedés van, a gépet nem késtük, nem késhettük le, mert még meg sem érkezett. Mondtuk, hogy a csapatunkból 1 ember már benn van a kapunál. Mondtuk, hogy legyenek már tekintettel legalább a kismamára. De hiába. Mondták, hogy ez az „airline rule”. 30 perc az 30 perc, és nem 29:55. Még azt is mondta a pultos csaj, hogy ő ugyan szivesen segítene, de amikor a beolvasta a sorszámunkat a telefonba, már le is vettek az utaslistáról. Először is olyan cifrákat mondtunk, hogy majdnem összedőlt az egész putri. Nagyon komoly erőfeszítésbe került, hogy ragaszkodjunk angolos hidegvérünkhöz, és Rigó utcai alapokon nyugvó shakespearre-i szóhasználatunkhoz, nehogy a staff assault-ja miatt még be is varrjanak az első börtönbe ebben az ótvar büdös pusztában.

Aztán, amikor már józanul tudtunk gondolkodni, visszahívtuk a szekun túlról a kaputól a negyedik embert, hogy legalább együtt maradjon a csapat. Kb. ekkor landolt a gép, amit ugyebár visszaútjában „lekéstünk” és még ezután pár perccel láttuk a csekkines csajokat elindulni megkezdeni a beszállítást. Tegye fel a kezét az, aki mindezt a gusztustalan szopatást üde jókedvvel viselte volna. De nem volt választásunk, kénytelenek voltunk menteni a menthetőt, vagyis kialakítani a B tervet. Azt beláttuk, hogy Glasgowba már nem jutunk el, megnéztük, kocsival 5 óra alatt reménytelen. Hálát mondtunk, hogy a másnapi hazautunkat nem a közvetlen PIK-BUD járattal, hanem Londonon át terveztük (illetve annak, hogy így volt olcsóbb J), mert azt láttuk, hogy a London-Sármellék gépet még simán elérjük, és akkor legalább nem ragadunk a ködös (Bournemouthban: büdös) Albionban. Vígasztaltuk is magunkat, hogy ennél jobban is megszívhattuk volna, ha pl. Tenerifén, vagy Máltán járunk így ugyanezzel a bagázzsal - persze ott nincsenek ilyen rosszarcúak. Nosza, gyorsan vegyük vissza a bérelt kocsit, és vigyük „vissza” Stanstedre, hátha meg tudjuk spórolni azt a 10 fontot, amit akkor kell fizetni, ha más helyen vesszük fel az autót, és máshol adjuk le. Természetesen már késő volt, épp nekiálltak takarítani a kocsit, és nemhogy megtakarítani nem tudtuk ezt a 10 fontot, hanem mégegyszer ki kellett fizetni, mert ezúttal is egy útra béreltünk, csak ezútta „vissza”. Na de ez volt a legkisebb gond. 

Az mindenestre határozott döntésünk volt, hogy a  Bournemouth International nevű lepratelepet azonnal elhagyjuk, és vissza se nézünk. Körbejártunk inkább a városban, ami egész helyes volt, szép telgerparti sétánnyal. De nem ezért siettünk be, hanem internet cafét kellett találnunk, mivel a trágya reptéren még az se volt. Első dolgunk volt időben lemondani a glasgow-i szállást (Etap, este 6-ig interneten visszamondható és akkor nincs semmi költség), illetve tudtunk gyorsan foglalni egy londonit. (Valamint én, aki elég szerencsés voltam ahhoz, hogy eleve 2 nappal hosszabbra terveztem e kis kirándulást, tudtam foglalni a glasgow-i koncert helyett egy jegyet a másnapi koncertre Oxfordban, így végülis ha Glasgow-t ki is hagytam, legalább a kedvenc bandámat láttam. Ez az oxfordi utam és az olcsó angol buszjegyek egy másik történet) Még ettünk egy kínai kaját, (már aki a gyomorideg miatt bírt) majd London felé autózva – még mindig heves káromkodások közepette – kielemeztük a helyzetet. És végül összeállt a kép. 

Büdös Bournemouth épp pár héttel az ottjártunk előtt nyerte el a lehetőséget, hogy a következő Ryanair bázisnak adhasson helyet, mindjárt 2 géppel. Ezért nyilván súlyos kötelezettségeket vállalt, mind a reptér, mind a régió, mind a régió adófizetői. A reptér bizonyára vállalta, hogy kérlelhetetlenül szívatni fogja az utasokat, kőkeményen betartatja a szemetebbnél szemetebb szabályokat, zéró toleranciát hírdet, és igyekszik minél több „self-loading cargo”-t olyan kiszolgáltatott helyzetbe hozni, hogy rájuk tudjon sózni horror árú, helyszínen váltott repjegyeket. Na, nálunk nem ezt a hatást érték el. Sőt. 

London felé autózva megfogadtuk, hogy:

• Ryanair jegyért legfeljebb 10 eurót vagyunk hajlandóak adni, átlagárunkat pedig a lehető legjobban konvergáljuk a nullához
• Ryanair gépen inkább éhen/szomjan döglünk, de soha semmit sem vásárolunk,
• a Ryanair honlapján repjegyen kívül soha semmit nem vásárolunk,       
• a Ryanair idióta szabályait maximálisan (a végletekig) betartjuk és mindenkit erre intünk,        
• nem fogunk semmilyen lelkiismeretfurdalást érezni, ha biztos ami biztos alapon befoglalunk több napra is ingyenjegyeket, ingyen B terveket,
• Bournemouth repterét örökre elkerüljük, kivéve ha a ledózerolásáért kell tüntetni,
• ha az adott útvonalon bármelyik másik légitársaság is repül, és nem sokkal drágábban, akkor inkább velük utazunk,
• ezt a sztorit a készülő weblapra megírjuk mindenki okulására. 

Közben felmerült a kérdés, hogy mégis, mi alapján fordított vissza a baromarc a szeku előtt. A szabály ugyebár az, hogy a kapunál kell lenni 30 perccel az indulás előtt. Namost, azt tudja-e bizonyítani, hogy nem értünk volna oda, ha átenged. (Ott volt a szeku mögött 3 lépésre) Lehet-e mérni valaminek a teljesülését még a mérce előtt? (Azt hagyjuk, hogy aki átért - 30-nál, az ott dekkolt 40 percet, mire a beszállítás elkezdődött, merthogy a gép késett, esély nem volt beszállítani -30-nál. Meg egyébként is, eddigi kb. 50 ryanes utunkon még egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy -30-nál befejeződjön a beszállítás, a döntő többségnél el sem kezdődött.) És ha ott vagyunk a reptéren 60 perccel az indulás előtt, de a reptér hibájából (mert mondjuk csak 1 rosszarc dolgozik, holott 3 is elkelne) feltorlódik a sor, és nem érünk a rosszarchoz 30 perccel indulás előtt, akkor is joga van visszafordítani? Ez nem pont a reptér hibája? Dönthet-e, szankcionálhat-e az, aki maga is a bajok okozója lehet, mert pl. az orrát túrja, vagy a pöcsét vakarja ahelyett, hogy a munkáját végezné? Nem lesz-e ebből visszaélés, szándékos torlódtatás? (Lehet, hogy szándékosan lassítják az ellenőrzést, mert nem csak mi jártunk akkor így.) És mégis, hány perc pufferidőt kell tartani? Mennyivel kell korábban kiérkezni a reptérre, hogy minden eshetőségre, torlódásra felkészüljön az utas?

Mert az OK, hogy a reptérre érés idejét nem a reptér határozza meg, hanem pl. a forgalom, az időjárás. Ezt a kockázatot az utas futja. Na de hogy egy reptéren milyen sebességű az utasáramlás, az gyakorlatilag a reptértől függ, attól, hogy mennyire smooth az átmenet a neuralgikus pontokon. És különben is, hogyan lehet eldönteni még a szeku előtt, hogy odaér-e az utas a kapuhoz időre? Az igaz, hogy ha a szekunál -29-kor vagy, akkor biztos nem leszel a kapunál –30-kor, de az már nem bizonyítható, hogy a két helyen ugyanúgy járnak az órák, vagy hogy belül bárki is ellenőrizné ezt. Akkor meg milyen alapon foszt meg a „kapuhoz jutás esélyétől” egy rosszarcú? Összefoglalva: ha már az az idióta szabály, hogy -30-nál a kapunál kell lenni, egy büdös szót sem szólunk, ha késünk 20 másodpercet és otthagynak, mert már bezárt a kapu. De hogy oda se engednek, amikor még rengeteg idő van a tényleges kapunyitásig, erre nehéz szalonképes szavakat találni.

Mivel aznap estére hirtelenjében London délkeleti részén, Thurrock iparnegyedben foglaltunk egy Formule1 szobát (ami aztán baromi kényelmetlen 4 embernek), így aztán nyugat felől érkezve az M25-ön délről kerültük meg Londont. Másnap pedig keletről értük el a stanstedi autópályát. Így, ha Glasgow-ba nem is jutottunk el, teljesen körbeautóztuk az M25-ösön Londont! Köszönjük, Ryanair! Fanfár!

Lab