Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Törlések, szűkítések: már szeptemberben kidob egy pesti gépet a Wizz? |
| 2011. június 30. csütörtök, 08:35 |
|
Komolyan variálni kezdett menetrendjéval a Wizz Air szeptembertől. A hónap közepén mindig van egy kis kavar, amikor a nyaralójáratok leállnak, most azonban valami komolyabbat látunk. Catania, mely elvileg október végéig volt meghirdetve, kikerült a menetrendből és Turku is megszűnni látszik már szeptemberben. E mellett két budapesti útvonalat is külső bázisról repül majd a Wizz W-patternben, Forlit és Malmöt (utóbbinál kivétel a csütörtöki járat). Nagyon úgy fest, hogy az irány egy pesti gép minél korábbi kiiktatása, még egy kis variálás és már szeptemberől elég lesz az itteni forgalomhoz az eddigi 4 gép helyett 3. Hát nem vagyunk boldogok.
Korábbi cikkünkben már számolgattuk, hogy télre csak 3 gép maradhat, de úgy tűnik, szeptemberre jöhet előre egy madár "likvidálása". Az tiszta sor, hogy az a gép, ami Turkuba járt, szeptembertől beforog Bergamoba. Jobb lett volna, ha megmarad a finn összeköttetés, de az örömteli, hogy heti kétszer este is repül majd a Wizz az olasz célállomásra. Jó lehetőséget jelent ez hazafelé is átszállós variációk kialakítására. Bariba és Göteborgba is változik a menetrend és ritkulnak a járatok heti 3-ról 2-re. Már most vannak olyan napok, melyeken elég a menetrend teljesítéséhez 3 gép, viszont néhány napon este még kell a 4. Meglepő lenne, ha ez így maradna, arra tippelünk, hogy megoldják majd valahogy 3-mal. Aztán hogy ez újabb W-pattern lesz, vagy újabb törlés, meglátjuk. Sajna az a trend látszik folytatódni, hogy a Wizz lassan, de folyamatosan szűkít Budapesten, továbbra is kétségesnek tartjuk, hogy lesz-e náluk az idén kétszámjegyű növekedés a magyar járatokon. Ami a jegyárakat illeti, egyelőre semmi csökkenés a múltkori akció óta. Annyi a változás, hogy már nemcsak az olcsó jegyekre van klubkedvezmény, hanem a drágábbakra is, 40-50-ről 60-80 euróra ment fel a határ. Továbbra is azt várjuk, hogy hamarosan nagy őszi akciózás indul. |
