Végre indul a London-Kuala Lumpur fapados
2008. november 27. csütörtök, 00:18

Többszöri halasztás után bizonyossá vált, hogy az Oasis Hong Kong csődje után több mint egy évvel újra lesz fapados járat Európa és Ázsia között. Az AirAsiaX március elején indítja gépeit London-Stansted és Kuala Lumpur között, néhány jegy még van 99 font/út áron. A maláj főváros Ázsia legnagyobb fapados központja, ahonnan fillérekért lehet továbbutazni rengeteg vonzó célállomásra.

Az Air Asia a kontinenes legnagyobb és legsikeresebb diszkont légitársasága, mely Ázsián belül repül Airbus A320-asokkal. A társaság már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy a többi kontinenst is elérő hosszú távú járatokat kíván indítani, erre a célra hozták létre az Air Asia X-et, melyben az Air Asia mellett Sir Richard Branson, a Virgin-birodalom feje is tulajdonos. Az első járat Kuala Lumpurból az ausztráliai Gold Coastra indult 2007 novemberében, ezt követte nemrég a Perth-i járat indulása. Eztuán jött Melbourne és Sanghaj-alsó, a számunkra legfontosabb londoni járat pedig - többszöri halasztás után - 2009 március 11-én indul.

Az elmúlt nyáron a járat indítása veszélybe került. Noha a cég nem ismerte el, nyilvánvaló volt, hogy 100 dolllár feletti olajár mellett az üzemanyag drágasága lehetetlenné tette volna a gazdaságos működést. Bizonyára nem véletlen, hogy az olajár tartós szakadása után érkezik a hír arról, hogy mégis indul a várva várt Anglia-Malajzia olcsó összeköttetés, amivel immár újra megkockáztatható: ha nem ugrik meg újra drasztikusan az üzemanyagár, akár működhet is a hosszú távú fapados modell.

A cég Airbus A340-es gépet közlekedtet, eleinte heti 5-ször. Ezt a tervek szerint gyorsan napi rendszerességűre emelik, sőt a távlati tervek napi 4-5 járatról szólnak - úgy legyen. A gépeken két osztály lesz, a 256 turista ülés mellett 30 XL szék is elérhető, jóval drágábban. Igazi fapados módjára minden extra külön fizetős, a kaja és a feladott poggyász is. Ilyen hosszú járaton az mondjuk elég rosszul fest, hogy a feladott pogyó súlyhatára Ryanair-módra csak 15 kiló. Ezzel együtt az biztos, hogy tekintélyes árverseny alakul majd ki a London-KL útvonalon, ami jó hír az utasok számára.

Kuala Lumpurról még annyit érdemes tudni, hogy hatalmas fapados terminál épült itt, ez a reptér ismerte fel a leghamarabb ennek a szükségességét. Innen az összes fontos ázsiai célállomás olcsón elérhető, de persze továbbutazás előtt érdekes egy-két napot eltölteni a maláj fővárosban is. 

 

 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés