Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Ami nem ment Budapestnek, sikerül Eszéknek: járat Frankfurt-Hahnba |
| 2009. február 25. szerda, 09:26 |
|
Május elejétől beindítja Hahn-Eszék járatát a Ryanair. Ez természetesen nagyon jó hír a Dél-Magyarországon lakó utazni vágyóknak, hiszen közeli reptérről indulva olcsón tudnak repülni az egyik nagy Ryan-bázisra, ahonnan sok helyre lehet szintén fillérekért tovább utazni. A menetrend jó, napközben mennek a gépek, vagyis ottalvás nélkül megoldható a továbbutazás, néhány helyről a hazaútra történő délelőtti átszállás is belefér. Ár szempontjából azonban nem annyira jó hír, hogy a járat szerdán és vasárnap fog közlekedni, utóbbi napra pedig gyakorlatilag soha nincsenek 10 eurós jegyek. Mint arról már többször írtunk, tavaly még két magyarországi reptérről is üzemeltetett járatokat a Ryanair Hahnba. Sármellékről 99%, hogy az idén sehova se repülnek, a Budapest-Hahn járatot pedig idén januárban szűntették meg. Az eszéki járatnyitás jól mutatja, hogy ha a Ryanair talál magának olyan repteret, ahol jó feltételeket tud kialkudni és támogatják őt, oda szívesen indít járatot. Na Budapest nem ez a reptér.Eszékre egyébként tavalyig üzemeltetett járatokat a Germanwings Kölnből, de az megszűnt. A reptérnek vélhetőleg nagyon fontos volt, hogy odacsábítsa az ír céget, a korábbi példák alapján azonban megtartani nehezebb a Ryanairt, mint először megnyerni. Kívánalmait nem csak az első években kell megvalósítani, hanem folyamatosan, kis reptereknél ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy az ingyen reptérhasználat mellett még illik beszállni a marketingbüdzséjébe is. Nem véletlenek náluk a gyakori be és kivonulások. Csak a környéken jött és ment is a cég Sármellék mellett Aradról és Mariborból is. Reméljük, Eszéken tovább húzzák. |
