Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Megszűnik a Ryanairnél a reptéri becsekkolás - az onlájn pedig fizetős lesz |
| 2009. március 10. kedd, 17:08 |
|
Csak idő kérdése volt, most bejelentették: ősztől megszűnik a Ryanairnél a reptéri becsekkolás. Persze ezentúl is lehet majd feladni a gép gyomrába poggyászt, de akkor is magunknak kell becsekkolni és beszállókártyát nyomtatni. Persze ahogy ez a Ryanairnél lenni szokott, még fizethetünk is érte. Azt ígérik, cserébe a jegyár fog csökkenni, ezt viszont vagy elhisszük, vagy nem. Mielőtt véleményt alkotnánk az egészről, jöjjenek a tények. Kezdve onnan, hogy jelenleg a reptéri becsekkolás 5 euróba kerül, a pogyó feladása pedig 10-be. Aki pogyót visz, kénytelen a reptéren csekkolni, vagyis 15-öt fizet. Aki kézivel utazik, általában becsekkol a neten és nem fizet semmit. Innen indultunk. Az átállást 3 lépcsőben hajtja végre a Ryanair. Március 19-től feladott pogyóval is be lehet csekkolni a neten. Ennek díja 5 euró lesz. Vagyis aki ezt teszi, ugyanannyit fizet, mint eddig, ha a reptéren csekkolt. Aki március végén is a reptéri utasfelvételt választja, 10 eurót fizet, vagyis 5 euróval többet, mint eddig. A csak kézipogyóval utazók helyzete nem változik. A második lépcsőben, május 1-től már csak úgy lehet repjegyet venni, hogy a webes becsekkolást jelöljük meg. Innentől kezdve ezért is elkérnek 5 eurót, de nem csak a feladott poggyászosoktól, hanem mindenkitől. Eddig ugyebár a kézipogyósoknak ingyen volt a web checkin, májustól ők is fizethetnek. Szerepel egy zárójeles megjegyzés, hogy akciós jegyeknél elengedik ezt az 5 eurót, de ezt majd hisszük, ha látjuk. Arra tippelünk, hogy amikor tényleg ingyen szórnak jegyeket, talán tényleg átvállalják ezt. Ebben az időszakban aki kinyomtatott beszállókártya nélkül kimerészkedik a reptérre, az még utazhat, de 20 euróval veszik le. A harmadik fázisban, október 1-től megszűnnek a reptéri becsekkolópultok, ezért ha jól értjük, aki nem viszi magával a beszállókártyáját, nem is utazhat. Aki feladott pogyóval utazik, otthon becsekkol, kinyomtatja a beszkártyát, a reptéren pedig egy bizonyos helyen (bag drop pult) csak leadja a bőröndöt. Összességében olcsóbb senkinek nem lesz. A feladott pogyósok díja változatlan marad, de kénytelenek vesződni az onlájn csekkolással. Cserébe nem kell sorbaállni a reptéren a csekkolópultnál. Van, akinek ez előny, van, akinek inkább plusz feladat. De az biztos, hogy az eddig is weben csekkolók megszívják, mert rájuk ver a cég 5 euró plusz költséget - akciókat leszámítva. A Ryanair úgy csökkent jelentősen költséget a reptéri személyzet egy részének kiiktatásával, hogy közben az utas ugyanannyit, vagy többet fizet. Az pedig nézőpont kérdése, hogy mennyire lesz neki kényelmesebb. A többségnek semennyire, mert eddig is onlájn csekkolt. Nagyon ügyes! Ahogy azt a Ryanairtől megszoktuk.
|
