Meglepő, de örömteli: csökkentek a jegyárak, 5,5 százalékot esett a WAX index
2009. március 11. szerda, 10:45

Noha a Wizz Air a forint gyengülése miatt a magyar pénzben fizetett jegyek árát mintegy 15 százalékkal emelte, az elmúlt 7 napban sok útvonalon lefelé módosították az árakat. A Wizz-jegyek áralakulását mutató WAX index 5,5 százalékot esett, az általunk figyelt járatokon az átlagjegyár jelenleg 13310 forint. Feltűnő és örömteli az eddig igen magasan tartott barcelonai jegyek árának csökkenése.

Persze akadt jópár járat, melynél épp annyival lett magasabb az ár ezen a héten, amennyit a forint miatti drágítás jelentett, de az indexben szereplő 24 pontosan felénél, 12-nél belenyúltak az árazók a rendszerbe és csökkentették múlt héthez képest az árat. A legjobban azok jártak, akik nem vették meg a múlt héten malmöi jegyüket oda 12990, vissza pedig 20790 forintért április elejére, ezek ugyanis most 5990/14990 forintba kerülnek csak. A tanulság egyértelmű: még egy hónappal az út előtt is előfordul, hogy nagy mértékben csökkentik az árat.

Szintén kiemelendő a májusi barcelonai járatok árának számottevő csökkentése, úgy tűnik, horror áron senki sem akart repülni még az oly népszerű katalán fővárosba se. Az általunk figyelt járatra a jegy 20790 forintról 7790-re esett, ami már csak azért is érdekes, mert itt még a forintgyengülés hatását se érvényesítették: a 30 eurónak megfelelő 7790-es jegyek ugyanis általában 8990-re ugrottak. Természetesen akadtak emelkedő árak is, de például Londonba, Rómába és Brüsszelbe ellentétes irányba módosult az odaút és a visszút ára. Egyértelmű emelkedést (a forinthatáson túl) egyik jegynél sem tapasztaltunk. Összeségében tehát az látszik, hogy most érdemesebb foglalni, mint a múlt héten.

 
Comments (2)
Igen, tervben van
2 2009. március 16. hétfő, 23:56
fapados
Üdv,

Ahogy azt az első WAX-os írásban jeleztük, tervben van a bővítés. Hamarosan a WAX-kosár bővül több járattal, hogy minden útvonal szerepeljen benne, lesz egy külön nyaralójáratos Wizz-index, aztán jön majd a Ryanair indexe. Meg persze még sok tervünk van...
Wax
1 2009. március 12. csütörtök, 19:29
jakat
Ciao!

Nagyon tetszik az oldal, gratulálok hozzá, nagyon sok hasznos infót közöltök.
És nagyon jó ötlet ez a WAX is, nem tervezitek kibővíteni más légitársaságokra is mint pl RAX, SAX, stb.? Illetve walamiféle diagrammos lebontásban megjeleníteni,és felrakni a felső menüsorba?
Nagyon érdekes lenne összehasonlítani több társaság árainak alakulását.

További sok sikert az oldalhoz!

üdv:
J.G.
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés