Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Sármelléken megállt az idő |
| 2009. július 18. szombat, 17:04 |
|
Épp egy éve jártunk Sármelléken, akkor még repülővel érkeztünk - a Weeze-Balaton Ryanair-járat totál tele volt. Azóta viszont szinte reménytelen helyzetbe került a reptér: télre bezárt, nyárra ugyan kinyitott, de forgalma minimális lett: heti 3 Lufi-járat, néhány csárter Némtországból és egy másik csárter, Burgaszba, magyarokkal. Mivel arra vitt utunk, benéztünk, mi a helyzet. Nos, sok nem változott. Germanwings reklámok, Ryanair mérőketrecek, mintha működnénak a fapadosok is. Optimistán azt a következtetést is leszűrhetjük, hogy a reptér új vezetése valóban bízik abban, hogy jövő nyárra visszatérnek a low-cost társaságok. A reptér felé történő letérésnél Ryanair óriásplakát, jó állapotban. Bentebb már foszladoznak a reklámok, nyilván nem jött új hirdető tavaly nyár óta. Kellemes meglepi, hogy a sorompó leszerelve, a parkolás már ingyenes. Szándékosan egy Lufthansa-gép érkezésékor jöttünk, van élet a reptéren. Kávézó működik, normál reptéri élet, csekkoltatás, szeku. Két ryanaires kézipogyómérő ketrec is ott áll, ahol akkor, amikor tavaly októberben elment az utolsó Ryan-gép. A falakon a hirdetések is ugyanazok, Ryan, Germanwings-reklám mellett Danubius szállodák, kehidai fürdő. A szórólaptartóról hiányzik a reptér magazinja, tavaly még volt ilyen, idén már nincs - érthető módon. A parkolódíj fizetésére szolgáló automata is a helyén áll, minden információ rajta van, mintha működne - csak épp ki van kapcsolva. A parkolóban kb. 50 kocsi, nagy részük nyilván a bolgár csárter utasaié. Minden, fizetésre felhívó tábla is a helyén, egyik sincs letakarva. Szóval az volt az érzésünk, hogy az idei évet egy félresikerült valaminek tartják és jövőre legalább a tavalyi fordulatszámon akarják folytatni. Persze minden a pénzen a múlik, alapvetően nem sok jelentősége van annak, hogy poénból kinnhagyják az utasok orra előtt a Ryanair-rekeszt, vagy sem. A légitársaságok már elkezdték jövő nyári menetrendjeik tervezését, az a reptér, mely járatot akar jövő nyárra, ezekben a hetekben kell, hogy ezerrel nyomuljon. Kiváncsian várjuk, hogy Sármelléknek összejön-e a dolog. Nagyon örülnénk neki, de őszintén szólva 50 százaléknál kisebbnek saccoljuk az esélyét például a Ryanair visszatérésének. |
