Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| A Ryanair szerint nagy igény van állóhelyekre - mi nem hisszük, hogy megvalósul |
| 2009. július 22. szerda, 18:08 |
|
Folytatja állóhely-kampányát a Ryanair. Mi már kissé unjuk, de most még egyszer foglalkozunk vele. A lényeg, hogy az oldalukon úgy szavaztak az utasok, hogy ha ingyen lehet állóhelyen utazni, kétharmaduk vállalja azt. Ezért aztán a cég megerősítve érzi magát az ügyben. Mi meg úgy gondoljuk, hogy ha komolyan is gondolják ezt az egészet, bele fog törni a bicskájuk. A második kérdés az volt, hogy hogy ha féláron utazhatnak állva, akkor vállalják-e, itt 42 százalék mondott igent. A Ryanair kiemeli, hogy összesen 80 ezer ember mondta azt, hogy utazna állva - persze csak rövid, egy-másfél órás útvonalakon. A mi bajunk az, hogy az ilyen szavazásoknak semmi értelmük. Mi például nem tudjuk értelmezni a kérdéseket. Amúgy is általában 1 és 10 euró közötti jegyekkel utazunk velük, ez alapján hülyék lennénk pár euró spórolásért szívatni magunkat állva. Ha viszont olyan helyzetbe kerülnénk, hogy rendkívüli esemény van, pár nap múlva utaznunk kell, a normál jegy meg 150 euró, akkor elgondolkodnánk a dolgon. Nincs ez még rendesn kitalálva és nagyon azt gyanítjuk, hogy az egész hajcihő egyrészt ingyenreklám a cégnek, másrészt pedig a hatóságok tesztelése. Nyilván minden követ meg kell mozgatnia a Ryanairnek ahhoz, hogy az ő szájízük szerint változtassák meg az uniós repülésbiztonsági előírásokat, ráadásul agresszivitásuk, pofátlanságuk miatt mindenki utálja őket, mint a szart. Brüsszelben különösen, ami nem is csoda azután, hogy Michael O'Leary Ryan-vezér régóta szívesen nevezi az EU-t a gonosz birodalmának. Szóval nagyon meglepődnék, ha összejönne nekik ez az állóhelyesdi. |
