Sűrít a Ryanair a Pozsony-London útvonalon - 10 eurós jegyek az új járatokra
2009. július 24. péntek, 21:15

Meglepő, de jó hír: miközben drasztikus, 40 százalékos szűkítést jelentett be a Ryanair Stansteden télire (a jelenleg ott dolgozó 40 gépből 24 marad, a többit más bázisokra irányítják), a pozsonyi útvonalon nem hogy nem ritkít, de új járatokat állít be. Az eddigi 2 helyett minden nap 3 járat jön majd, az új járat középre került, nap közben közlekedik. Egész télre az összes új járatra 10 euróért vannak most jegyek (kivéve pénteket, vasárnapot és az ünnepek környékét), de a jókora kapacitásbővítés miatt szinte biztos, hogy később a már korábban meghirdetett járatokra is lesznek nagyon olcsó jegyek.

Azt persze nem tudhatjuk, hogy a Wizzhez hasonlóan a Ryanair is a SkyEurope halálát szeretné-e siettetni ezzel a lépéssel, de azt igen, hogy a 3. napi járat beállítása jól mutatja a Ryanair és a pozsonyi reptér jó viszonyát. Nyilván az lett volna az igazán jó hír, ha Budapestre indítana új járatokat az ír cég, de erre semmi esély nem látszik Ferihegy drágasága miatt. Örülhetünk, ha az a 3 útvonal megmarad, amire hirdettek téli menetrendet.

 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés