Hétből négy járat maradhat a Wizznél Bergamoba - kezdődnek a téli törlések?
2009. július 26. vasárnap, 13:37

Nagyon úgy fest, hogy a nyári törlések után télre sem marad meg a napi járat a Wizz Airnél Bergamoba. A heti 7-ből 3 járatnál látványosan megemelték az árat, nehogy bárki is foglaljon, ez pedig általában előjele az adott járat törlésének. Mivel a keddi, csütörtöki és szombati járatok kiesése esetén az azokra foglalt utasokat átteszik a többi járatra, azokon nőhet az ár. Így a 2990 forintos jegyekre érdemes lehet most lecsapni.

Bergamo sorsát két dolog miatt figyeljük kiemelten. Egyrészt ezt az útvonalat tavaly télen naponta, illetve heti 6-szor repülte a Wizz, ezért ha most kénytelen visszavágni 4-re, az jól mutatja a budapesti piaci nehézségeket. Ez egyrészt további törlések előszele is lehet, másrészt viszont nagy téli akciózásokra kényszerítheti a céget, aminek nyilván örülünk. 

A másik ok, hogy a reggel 6-kor induló bergamoi járat a legjobb kiindulópont egy átszállásos utazáshoz, mivel az olasz városból rengeteg jó helyre lehet tovább utazni Ryanairrrel, gyakran szinte ingyen. A járat törlésével borulhat az egész út. Például Ibizára Bergamobol októberben épp kedden és csütörtökön van kitűnő és olcsó továbbutazási lehetőség, de ha épp erre a két napra töröl a Wizz, az nagy ráfázás annak, aki már megvette a továbbút jegyét, esetleg lefoglalta a szállását Ibizán.

Visszakanyarodva Bergamohoz: idén nyárra is napi járatot hirdettek, de ebből később töröltek 3-at. Augusztusban a heti 4 helyett heti 5 lesz a járatszám, mely úgy tűnt, hogy a főidényi menetrend végével, a nyaralójáratok leállásával szeptember 15-től megy fel újra 7-re. Ebbe nyúl bele nagy valószínűséggel a következő napokban a Wizz. Ha mégse, akkor nagy örömmel szólunk majd.

 

 
Comments (3)
monopol
3 2009. július 27. hétfő, 14:00
fapados
Kápzeld el, ha BUD lemond, nem marad itt egy reptér se:) Épp ez a gond, egyetlen monopolhelyzetű reptér van. Ha ezerrel elkezd mindenki járatokat bezárni, talán csökkentik a díjakat, addig nem. A fapadosokat meg pont leszarják, miután a Wizzel összeütöttek egy dealt.
telegép Bergamoba
2 2009. július 27. hétfő, 12:18
csészealj
Amikor én repültem a télen Bergamoba, egész jól megtelt a gép (na persze ha 2990 ft-os jegyesekkel, akkor lehet hogy nem nagy biznisz...)

A BUD meg télleg monnyon le.
csökkentés - bővítés
1 2009. július 26. vasárnap, 21:23
csekkin
Talán tényleg itt a legfőbb ideje, hogy a döntéshozók elgondolkodjanak azon, hogy em tartható már, hogy BUD-ról gyakorlatilag az állandó csökkenés/csökkentés dominál, míg a nálunk kisebb Szlovákiában a Ryan 13 desztinációval már napi 3 STN-nél tart...
Gyökeres változtatások kellenek azonnal, ez már halaszthatatlan. Valószínűleg komoly személycserék is kellenének (szerintem).
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés