Eszékről is kivonul a Ryanair
2009. július 30. csütörtök, 21:17

Nem sokáig bírta Eszéken a Ryanair, nagyon úgy fest, hogy fél év után tiplizik az ír cég a horvátországi városból is. A téli menetrendből kivették a Hahn-Eszék járatot, mely persze nincs egyedül, sok útvonalat megszűntetnek szerte Európában. Sármelléknek kicsit több lett talán az esélye, de így se sok, annak meg örülhetünk, hogy Budapest csak 1 útvonalat bukik a 4-ből.

Természetesen nem nyilvános, hogy miért hagyja ott a Ryanair Eszéket, de ilyenre a kis világvége repterek esetében általában akkor kerül sor, ha a reptér, illetve a környékbeli vállalkozások nem fizetnek eleget az ír cégnek. Elég hosszú a listája az otthagyott reptereknek, Malmöből például sok év után, addig 8 útvonalat repülve léptek le egy szempillantás alatt. Budapest esetében más a konstrukció, ide annyi útvonalat üzemeltet a Ryanair, amit támogatás hiányában is nyereségesen tud működtetni, vagyis magas árakkal is meg tudja tölteni a gépeket. Összességében nem számítunk arra, hogy bővítés legyen Ferihegyen, de arra se nagyon, hogy Sármellékre visszjön jövőre a Ryanair. 
 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés