Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Stressz-teszt hóviharban 2.: mentőjárat a Wizznél, behalt a bud.hu (frissítve) |
| 2009. december 22. kedd, 00:19 |
|
A hétfői újabb angliai hóvihar lehetőséget adott arra, hogy megint megnézzük, ki hogyan tájékoztatja az utasokat a rendkívüli helyzetben. Minden érintett légitársaság számára rendkívül kritikus ez az időszak, pont az év legnagyobb forgalmú napjaiban ütött be a krach. Maximum felett kell teljesíteniük, hogy ne bukjanak hatalmasat rajtuk kívülálló körülmények miatt. Szerencsére most úgy találtuk, hogy kialakult a korrekt tájékoztatás rendje: mind az érintett repterek weblapjai, mind a légitársaságok oldalai elegendő információt tartalmaznak. (Kivéve a budapesti repteret, melynek weblapja események idején elérhetetlen.) A Wizz szolgáltatása azonban továbbra is gyengébb, mint két nagyobb konkurenséé. Ez főleg két dologban nyilvánul meg. Egyrészt a Ryanairnél és az easyJetnél régóta működik az összes járat közlekedését folyamatosan követő flight info szolgáltatás, ilyen a Wizznél még nincs. Másrészt törlés esetén a két nagy utasai néhány gombnyomással online átfoglalhatnak egy másik járatra. Ez sincs a Wizznél, telefonálni kell a cégnek, vagy a reptéren intézni a dolgot. A honlapon ehhez a menetrend-változásnál használatos számot adják meg, tehát nem az emelt díjasat - mondjuk ez is volt a minimálisan elvárható szint. E hiányosságokat nem feltétlen kritikaként említjük, hiszen jókora méretbeli különbség van a cégek között, bizonyára e szolgáltatást is mérlegeli majd a Wizz, ha több gépe lesz. Nem figyeltük, milyen gyakran frissül a törölt járatokról szóló infó a Wizznél, de most már kijavították az előző cikkünkben kifogásolt hiányt: minden nyelvű oldalon ott van a tájékoztatás az épp törölt járatokról - angolul. Persze lehetne maximalistának lenni, hogy miért nincsenek fenn a késések, vagy miért nincs fenn magyarul, de ezt túlzásnak tartjuk. A minimálisan elvárható szintet megüti a Wizz, igaz, semmi többet. Persze az igazi teszt emellett az, ahogy a reptéren kezelik a pórul járt utasokat. Különösen kritikus a ma esti londoni járat törlése amiatt, hogy a gép bizonyára totál tele lett volna a karácsonyra hazautazó vendégmunkásokkal, s mivel a következő 3 nap összes járatáról ugyanezt feltételezzük, valószínű, hogy jópáran nem tudnak hazajutni az ünnepekre. A törlésbe beleszaladó utasok számára mindig igen fontos, hogy azonnal elkezdjék intézni az átfoglalást, a reptéri sorállás helyett hasznosabb, ha azonnal a céget is hívják - a gyorsaság sorsdöntő lehet abból a szempontból, hogy ki fér fel a következő járatra és ki nem. Az igazi profi megoldás a cég részéről persze egy pótjárat beállítása lenne, de ez kifeszített üzemben szinte lehetetlen - talán éjszaka. Az ünnepi időszakban ugyanis csúcsra pörgetik mindhárom pesti bázisú gépet. (Frissítés: csinál mentőjáratokat a Wizz, szenteste lett rá kapacitás - nagy piros pont és köszönet a személyzatnek, mely bukja afaállítást.) Végül egy szó a Budapest Airportról. A bud.hu járatinformációja általában nagyon korrekt, jól használható. De mégis baromi ciki, hogy a reptér évek óta képtelen valami normális teherbírású szerverre tenni a weblapját. Ahogy elkezdett szakadni a hó szombaton és lassult le a közlekedés Ferihegyen, úgy lassult be, majd halt meg a weblap a nagy forgalomtól. Már megint lekommunikálták, hogy az utas nézze meg a weblapon, hogy mi a pálya, de sokan csak káromkodtak, amikor megpróbálták. Ahhoz képest, hogy mekkora pénzt költenek például az új terminálra, nevetséges összeg lenne úgy megcsinálni a weboldalt, hogy rendkívüli helyzetekben is működőképes maradjon. Mégse teszik. Übergáz ez is. |
