Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Ryanair-árazás: szélsőségek helyett a középkategóriára lőnek |
| 2010. január 03. vasárnap, 11:51 |
|
Ígértük, hogy visszatérünk a Ryanair árazási rendszerének átalakítására, íme. Az elmúlt hónap tapasztalatai alapján az látszik, hogy néhány euróért jegyet szerválni nehezebb lett, mint korábban, viszont a szinte egységesen 40 euró felett induló nem akciós csoport szétesett, sok útvonalon lejjebb mentek az árak. Budapest összességében jól jött ki a változásból, mivel korábban ritkán voltak akciós, pár eurós jegyek. Lényegében csak kiegészíteni tudjuk korábbi cikkünket, amiben már a változáskor leírtuk a lényeget. A három díjkategória azóta sem változott, viszont tapasztalataink szerint a jegyeknek csak mintegy 20-25 százaléka esik a legolcsóbb, pár eurós kategóriába - korábban ez jóval magasabb volt. A nagy többség, több mint 50 százalék a NO TAXES díjosztályban van, ennél a legelőször látható árra még az 5 eurós online check-in díja rakódik rá. A legdrágább, regular fare kategória nagyjából 20 százalékot képviselhet csak, az ilyen jegyeknél azonban az alapárra az illetékek is rárakódnak, ami általában 15-35 euróval dobja meg az árat. Amikor meglátjuk az alapárat, abból általában következtetni lehet a végsőre - de nem mindig. Ha 5 eurót látunk, az az akciós, "free online checkin" ár, ez a vége is. Ha 99 centre végződik az ár, az általában NO TAXES kategória, de lehet a drága verzió is. Láttunk olyat, hogy ugyanazon napra az egyik 24,99 eurós jegy NO TAXES kategóriában volt, a másik regular fare-ban. Vagyis előbbinél 29,99 euró volt a végső ár, a másiknál majdnem 70, mert az illeték is rájött. A régi rendszerben sok jegy volt az akciós, pár eurós körben. Amikor elfogyott az akciós keret, a következő jegy már a drága kategóriába esett. Pl. 20 darab jegy volt a rendszerben 2 euróért, így a 20. még 2 euróba került, a 21. viszont már 45-be. Ez most sokkal szofisztikáltabb lett. Előszöris sajnos úgy tapasztaltuk, hogy eleve jóval kevesebb jegy van a legolcsóbb kategóriában, mint korábban. Ha viszont ez elfogy, nem jön a nagy ugrás a drágába, hanem a NO TAXES kategória következik. Maradva a korábbi példánál: nem 20, hanem csak 5, vagy 10 jegy kerül a legolcsóbb körbe. Ha viszont azok elkelnek, a következő 10 darab jegy 15, vagy 20 eurós lesz, nem pedig 40. Szép lépcsőzetesen emelkedik az ár, nagyjából úgy, ahogy a Wizz már régóta csinálja. Végül néhány szó az egyes útvonalakról. Budapestről korábban nagyon ritkán volt akciós, pár eurós jegy. Most sok TO TAXES útvonal van, vagyis 15-20 euróért lehet utazni általában a Ryanair járatain. De például Bristol az utolsó akcióban bekerült az 5 eurós körbe. Pozsonyból sok útvonalra, de a korábbinál kevesebb napra és kisebb darabszámban vannak pár eurós jegyek: Bergamo, Hahn, Weeze, Bologna és Pisa szinte mindig akciós most is. Sok, sőt szinte az összes útvonalra vannak 9,99-es NO TAXES jegyek, vagyis az 5 eurós online checkinnel együtt ezek 14,99-be kerülnek. A teljes Ryanair-hálózatra érvényes, hogy ez a 15-20 eurós kategória lett most a legnépesebb a korábbi vagy 5, vagy 40 euró helyett.
|

http://www.savonlinja.fi/eng/yhteystiedot.html
Illetve egy orosz cég orosz nyelvű honlappal, de azért a lényeg kivehető, ők a Turku-Helsinki-Szentpétervár útvonalon mennek:
http://www.sovavto.ru/finland.html