EasyJet 500 - gratulálunk, de több akciót kérünk!
2010. február 16. kedd, 15:25

Értjük mi az ünneplés lényegét, egy kis reklám sose árt. De persze megemlékezünk róla, szép teljesítmény elérni egy fapados cégnek az 500 útvonalat. Az easyJet ma jelentette be e szint megugrását, s jó érzékkel hozzátették azt is, hogy új célállomásaik között szerepel Koszovó is. Maga az 500. pedig a Milánó-Porto útvonal. Starbucks-sznob olvasóink számára kitűnő hír, hogy mostantól az easyJet-gépek fedélzetén elérhető a neves kávécég nedűje is.

Mit lehet ehhez hozzátenni? Hurrá, ennél jobban már csak akkor örülnénk, ha gyakrabban lenne náluk akció. Sokáig havonta volt, most úgy tűnik, inkább negyedévente. Persze olyan nagyon nem panaszkodhatunk, Genfbe 6 ezer, Párizsba, Dormundba és Berlinbe 8 ezer forint körül lehet taláni jegyet Budapestről akció nélkül is. Londonba kevés jegy van csak 10 ezer forint alatt. Mellékes megjegyzés: mivel Koszovóból az egyik útvonal épp Genf, Pristina elérhető átszállással easyvel Budapestről is.
 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés