Igen olcsó jegyekkel nyitja a téli menetrendet az easy és a Wizz (frissítve)
2010. május 28. péntek, 18:42

Folyamatosan töltik fel foglalási rendszereikbe téli jegyeiket a légitársaságok. Az easyJet egy kivétellel az összes budapesti útvonalát megnyitotta télre, s június elején a Wizz is megnyitott mindent. Közös vonás, hogy mindkét cég igen olcsó jegyeket kínál, lényegében 4000 és 6300 forint között szóródnak az induló jegyárak. Ezekből nagy mennyiség van, még Londonba is. Aki tud annyira előre tervezni, hogy november utánra szervez magának utazást, a mostani árakon bátran foglalhat, jó üzletet csinál. Fontos és jó hír, hogy az összes nyáron repült útvonal megmarad a Wizznél télre is - kivéve persze a nyaralójáratokat. A járatsűrűség viszont csökken, nagyjából 3 gépre van tervezve a menetrend.

Az easyJetnél a párizsi bázis jegyei még nincsenek feltöltve, így a pesti útvonal sem él még. A többi pesti járat viszont marad, ritkítás sincs és foglalni is lehet. Londonba 6300-tól indulnak a jegyek, Lutonba sok ilyen van, Gatwickre inkább a 7300-as kezdőár jellemző. Visszaútra szokás szerint drágábbak kicsit a jegyek. Genf továbbra is a legolcsóbb útvonal marad, télen is napi járat lesz, 4500 forint az indulóár. Ennyiért mérik Dortmundot is, ahova télen is heti 4-szer repít majd az easyJet. Berlinbe is heti 4 járat lesz, az ár csak egy kicsit magasabb, 5100 forintos ajánlatokból van nagyon sok.

A Wizznél Barcelonába télen csak 2 járat lesz a nyári 4 után, itt a leglátványosabb a ritkítás. Velence szokás szerint 2990-től indul, a többségre 3990 forint a legjobb ajánlat. London és Barcelona esetében 5990 az alja, de inkább a 7990 a jellemző.

Ha a nyáron érkező 4. gépet is járatni akarják, új útvonalakra lenne szükség. Úgy tippelünk, hogy 2-3 ilyet is bejelenthetenek télre. Vagy állnak a gépek, de az rosszat jelentene, mert alapesetben nem fér bele a működési modellbe.

 

Módosítás: ( 2010. július 21. szerda, 21:43 )
 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés