Régi foglalásokra is 15 euró/32 kiló lett a csomag a Wizznél - sutyiban
2010. július 04. vasárnap, 09:45

Egy érdekes apróságra lettünk figyelmesek a Wizztől kapott egyik figyelmeztető levélben. Egészen eddig úgy tudtuk, hogy az április 1. előtt végzett foglalásokra a régi csomagszabályok vonatkoznak. Májusban magunk is hozzáadtunk egy régi foglaláshoz poggyászt a régi szabályok alapján: vagyis 10 euróért, 15 kilós súlyhatárral. Most viszont már az van a mailben, hogy az április előtti foglalásokra is az új szabályok vonatkoznak. Mi is történt közben?

Visszanéztük az érkezett leveleinket. Május végén még úgy szólt a figyelmeztetés, hogy a régi szabályok érvényesek, a júniusi első levél viszont már olyan volt, mint a legfrissebb, vagyis menet közben meggondolták magukat és változtattak. Szerintünk ennek az lehetett az oka, hogy rájöttek: a reptereken úgyis mindenkinél az új szabályt alkalmazzák, vagyis nem nézik, ki mikor foglalt. Akkor pedig miért szedjenek a régi foglalásokhoz hozzáadott csomagokért csak 10 eurót? Mégis jobb a 15, nem?

Erre azt mondjuk, nem szerencsés, de belefér. Van a dolognak azonbanegy sokkal nagyobb szépséghibája. A foglalások között a rendszer már 15 eurót kér a csomag hozzáadásáért, ami megfelel az új szabálynak. Csakhogy mellette ott szerepel a régi figyelmeztetés, hogy a súlyhatár 15 kiló. Így viszont már az utasok átveréséről beszélünk. Fekete pont. 

 
Comments (4)
sejtés
4 2010. július 23. péntek, 19:50
fapados
Ez nem hivtalos infó, csak új sejtem, hogy nem tudják ellenőrizni a csekkinnél, hogy ki mikor adott hozzá pogyót, mindenkire a 32 kiló él már. Épp ezért variálták meg utólag, hogy ha már 32-t kap mindenki, a korai foglalók is 15 eurót fizessenek 10 helyett. Persze ez csak logikázás.
Most akkor
3 2010. július 23. péntek, 13:15
ronaldinhogaucho
poggyászfeladásnál mindenkinek nézegeti fogják, hogy a csomag hozzáadása mikor történt? Én nem bánom, mert ápr 1. után adtam hozzá csomagot korábbi foglaláshoz 10 €-ért, de vigyem majd magammal magyar/angol stb. nyelven a Wizzair csomagszabályzatát, hátha nem mindenütt érrtelmezik ugyanígy?
igen
2 2010. július 09. péntek, 10:35
fapados
Mi is pont ezt írtuk. A lényeg még egyszer:

"A foglalásokhoz április 1-je UTÁNhozzáadott poggyászokra 32 kg-os súlykorlát vonatkozik, függetlenül a foglalás dátumától."

De májusban ez még nem így volt.
?
1 2010. július 08. csütörtök, 12:50
ezcsakugy
Ezt melyik mailben olvastátok? Én ebben a pillanatban hívtam be a http://book.wizzair.com/useful_information/baggage/?language=HU címről a poggyászra vonatkozó leírást, abban szó szerint ez áll: " A foglalásokhoz április 1-je ELŐTT hozzáadott poggyászokra 15 kg-os súlykorlát vonatkozik. Az ezt meghaladó tömegű poggyászokért kilogrammonként poggyász túlsúlydíjat kell fizetni.
A foglalásokhoz április 1-je UTÁN hozzáadott poggyászokra 32 kg-os súlykorlát vonatkozik, függetlenül a foglalás dátumától."
Én ezt csak úgy tudom értelmezni, hogy teljesen független, hogy a foglalás mikor készült, egyedül az számít, hogy a csomag mikor lett hozzáadva: április 1. előtt a régi rendszer él, utána meg az új (matematikusokhoz és filozófusokhoz lenne a kérdésem, hogy mi van akkor, ha valaki éppen április elsején adta hozzá a csomagot?).
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés