Két új Wizz-útvonal: Isztambul és Antalya
2010. augusztus 25. szerda, 00:33

Már Ázsiába is repülhetünk a Wizzair-rel Budapestről. Felszállt a füst, a Wizz két útvonalat jelentett be: az egyiket, Isztambult decembertől repülik heti 4-szer, a másikat, Antalyát pedig jövő nyáron heti 2-szer. Jegyek tömegesen vannak 7990, illetve 10990 forinttól, ami nagyon jó hír. Úgy tűnik, a Wizz sikeresen lobbizott azért, hogy repülhessen Törökországba, de az meglepő, hogy a Ryanair feladott budapesti útvonalaira nem mer belépni. Külső szemlélő számára érthetetlen, hogy olyan útvonalakkal kísérletezik, melyben nehéz sok rációt találni (Weeze, vagy Bari), közben meg nem ugranak rá a brit és ír vendégmunkásforgalomra.

 

Szóval tippjeink közül az jött be, amit kevésbé tartottunk valószínűnek. Nem véletlenül, az engedély-ügy úgy tűnik még nincs teljesen lefutva. A foglalási oldalon isztambuli jegynél be kell ikszelni, hogy tudomásul veszi az utas, hogy állami jóváhagyástól is függ a járat. Ezek szerint mégsincs még meg az összes engedély? Emlékszünk még arra, hogy a SkyEurope is bejelentett sajtótájékoztatón Budapest-Isztambul útvonalat, aztán semmi sem lett belőle. Ez még jócskán a csőd előtt volt, simán nem jöttek meg az engedélyek. Reméljük a Wizz nem szalad bele egy ilyen csapdába.

Antalya érdekessége, hogy erre az egy útvonalra már lehet foglalni jövő nyárra. Más budapesti útvonalra sincs még ilyen lehetőség. Teljesen hektikus, hogy mikor hirdeti meg a nyaralójáratokat a Wizz. Az ideiek eleve nagyon későn kerültek be a foglalási rendszerbe, Cataniát pedig még ehhez is utólag dobták hozzá. Ehhez képest a jövő nyári Antalya mostani felkerülése rekord hamar történt.

S hogy miért nem lettek brit és ír útvonalak?  A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján a légitársaság bizonytalannak érzi ezen járatok sikerét. Úgy gondolják, hogy ha a Ryanair kivonul, azt nem véletlenül teszi. 

Abban igazuk van, hogy valóban nem véletlenül vonul ki a Ryanair, de nem azért, mert nem lettek volna jövedelmezőek a budapesti járatok, hanem elsősorban az üzleti modellje miatt. A Ryanair ugyanis nem oda repül, ahova ő piacot lát, hanem oda, ahova hívják, ahol a legtöbbet fizetik neki. Pár hónapja még csak nyilvánosan "befenyegette" a Budapest Airportot, illetve a magyar turisztikai ipart, hogy ha nem "marasztalják", akkor megy. Aztán be is jelentette. Valószínű, hogy a Ryanair talált, egész pontosan felkínáltak neki még a budapestieknél is jövedelmezőbbnek tűnő útvonalakat.

Ami nehéz lehet, mert mint már többször írtuk, a Ryanair járatai tapasztalataink szerint gyakorlatilag mindig teltházasak, és úgy, hogy a jegyek egyáltalán nem olcsók. Bristolba, Glasgowba, és Nottinghamba még el-el lehetett csípni egy-egy kedvezményes jegyet, de általában csak az egyik irányba. Dublinba viszont az utóbbi időben gyakorlatilag sohasem volt igazán kedvezményes jegy, 20-25 eurótól indultak az árak, és átlagban 60-70 eurósak voltak. A gépek mindig kőkeményen tele voltak, még csomagokkal is, sőt, durván kaszált a Ryanair a kezipogyósok büntetésein is, ahogy arról többször is beszámoltunk. A sok utas és a sok csomag miatt a gép rendszeresen késve indult, persze a szokásos laza Ryanair-es menetidő miatt sokszor behozott akár fél órát is. Figyelemre méltó még, hogy az utasok jelentős része román útlevéllel utazott, és nem magyarul beszélt.

A Wizz sajnos mindezek ellenére sem ugrik rá erre egyelőre a hirtelen megnyílt piaci résre. Pedig itt nincs szükség számolgatni, hogy vajon lenne-e e elég utas, mert látható, hogy van. És a járatok bejáratódására sem kell sokat várni, mert ezek már bejáratott útvonalak. 

Ugyanakkor a Wizz óvatosságában nyilván szerepet játszik, hogy nem csak hogy viszonylag "messze" vannak ezek az uticélok, de mind az Egyesült Királyságban, mind Írországban ott a "Greedy Gordon adó", mely a nemzetközi utazásokat terheli, így a járatoknak ezt is ki kellene termelnie, illetve az utasoknak ennyivel eleve magasabbak a jegyárai.

Így az Észak-Angliában, Skóciában, Walesben, de leginkább Írországban dolgozó vendégmunkásoknak komoly problémát fog jelenteni a hazalátogatás, a magyar utasoknak pedig nehéz lesz eljutni e csodaszép és izgalmas országokba. Reméljük, hogy mindez csak ideiglenes állapot, és közben már javában folynak a tárgyalások az érintett repterekkel, csak még nem mert a Wizz semmit bejelenteni, - hiszen még van két hónap, és akár a Ryanairnek is össze tud kalapozni a budapesti szállodaipar pármilliót, és akkor akár itt is maradhatnak. Mindenesetre a BOH-sztori óta mi szívesebben repülünk Wizz-el, mint Ryanairrel, még akkor is ha drágább.

És tetszene a begyünknek is, hogy ha a Wizz (Frankfurt-Hahn után) angol-ír útvonalakon is bizonyítani tudná, hogy ő bizony tud olyan útvonalat gazdaságosan üzemeltetni, ami a Ryannek nem kell. Legyen az akár olyan reptér, ahova már jár Wizz Lengyelországból (Liverpool, Prestwick, Cork), vagy egyéb légitársaságbarát reptér, mint pl Bristol.

 
Comments (4)
heti 2?
4 2010. augusztus 27. péntek, 09:48
Bőrönd Ödön
Nekem is vagy olyan sanda gyanúm, hogy ebből is heti 2 marasd a végére, megszűnni viszont biztos nem fog. A gondom inkább az, hogy ide kell a feladott pogyó, ha akarok is venni valamit. Azzal együtt meg már nem sokkal olcsóbb, mint az akciós Malév a fő reptérre.
áh
3 2010. augusztus 27. péntek, 00:13
szikor
Heti 4 járat Isztanbulba szerintem eleve halálra van ítélve aztán jönnek a törlések és itt fognak porosodni BUD-on a gépek egész délelőtt... Nem fognak tudni megtölteni heti 4 járatot főleg, hogy SAW-ra repülnek nem Atatürkre. Mindenesetre legyünk optimisták, hátha :) alig várjuk az €5-s BUD-SAW jegyeket :))
jet2
2 2010. augusztus 27. péntek, 00:06
raino
nem annyira olcsó, de mindenképpen jó hír:

új járatot indít a jet2 áprilistól Edinburgh-ba
racio
1 2010. augusztus 26. csütörtök, 18:12
Szabiboy
valami biztos van a hatterben hogy nem merik az exryan utvonalakat repulni. sztem ez a ryankivonulas nagyonis nem vegleges
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés