Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Litvániában is bázist nyit a Wizz, nálunk inkább visszafog kicsit |
| 2010. október 27. szerda, 16:56 |
|
Megvan a jövőre érkező második új Wizz Air gép helye, mindjárt egy új bázisra kerül. Áprilisban nem csak Belgrádban nyit a cég bázist, de Vilniuszban is, belépve ezzel a litván piacra. A mai bejelentés érdekessége, hogy a Wizz eddig először berepülő cégként tesztelte a bázisjelölteket és ha működtek, akkor tette csak le oda a gépeket. A litván főváros esetében ilyen nem volt, kapásból bázisnyitáshoz kapcsolódóan száll majd fel az első járat. A kezdeti 8 útvonal közül 6 olyan, melyet Budapestről is repül a Wizz, a maradék Doncaster és Cork. Utóbbi továbbra is a legnagyobb rejtély számunkra: egy vadiúj bázisról be merik vállalni, Budapestről pedig a kint dolgozó jókora magyar vendégmunkás-állomány dacára sem. Budapest és Vilniusz között természetesen nem lesz járat, átszállással Stockholm, Bergamo és Eindhoven jöhet szóba elsősorban, bár a menetrendeket nem néztük. Vilniusz mindenesetre a Wizz 14. bázisa lesz, amivel a Ryanairnek is mutattak egy kisebbfajta fityiszt: az írek a jóval kisebb Kaunast repülik, noha az elmúlt hónapokban ők is elkezdtek elmozdulni a fő repterek irányába. A litván főváros esetében a Wizz mindenesetre beelőzte őket.Budapesten a Wizz egyelőre nem mocorog, pedig új útvonalra bőven lenne lehetőség, mivel a menetrendi ritkítások nyomán 3 gép is simán teljesíteni tudná a járatokat, pedig 4 állomásozik itt. Kissé bosszantó nézni, hogy közben Bukarest megkapta az 5. gépet, s olyan célállomások indulnak be onnan, mint Malaga, vagy Larnaca. |
