Alitalia helyett fapadosok?
2008. szeptember 21. vasárnap, 22:23

Hétfőn még egy utolsó kétségbeesett kísérletet tesznek az Alitalia megmentésére, de jelen állás szerint végre tényleg reszeltek az olasz nemzeti légitársaságnak. A szakszervezetek ügyesen megvétózták a lehetséges vevők minden létszámleépítési ajánlatát, akik gyorsan menekülőre fogták a dolgot. Most aztán majd lehet, hogy mehet az összes dolgozó kapálni.

 

De szemszögünkből nem ez a lényeg. Ha az Alitalia bedől, (ahogy már jópár éve tette volna, ha nem tömi ki az olasz állam időről időre pénzzel), gyorsan beindulhat a piac újraosztása. Az easyJet már bejelentette, hogy készen áll, a Ryanair nem mondta, de biztos, hogy durrantani készül, s akkor még a többiekről nem is beszéltünk. Amit már lehet tudni, az, hogy az easy új gépeket hoz milánói bázisára és elkezdi repülni a Milánó-Róma útvonalat. Ez nagyon jó hír lenne a nagy fapadosoknak, akik az egyre kisebb kereslet és a magas kerozinár miatt kénytelenek visszafogni járataik számát.

De van magyar vonatkozása is az ügynek. A Wizz Air hirtelen betett még heti két járatot Budapestről Rómába és egyet Bergamoba is, így ezek - ha minden igaz - napi rendszerességgel üzemelnek majd. Persze lehet, hogy ha mégis megmenekül az Alitalia, ezeket jól visszaszívják. Emlékezetes, hogy amikor azt hitték, hogy Dortmundból kivonul az easy, bejelentették a Budapest-Dortmund járatot. Aztán easy maradt, a Wizz pedig simán visszaszívta Dortmundot.

 
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés

Bejelentkezés