Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Csütörtök délben leáll a Wizz Budapesten |
| 2011. január 12. szerda, 22:51 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Gondoltuk, egyszer mi is adhatunk az online sajtóra oly jellemző klikkgeneráló, szándékosan félrevezető címet. Természetesen nem örökre áll le a Wizz, de annyi járatot vettek ki a menetrendből, hogy a következő három hónapban példa nélküli eseményt látunk: csütörtöki napokon, közel 3 órán át, a nap közepén mind a 4 budapesti bázisú gép a betonon dekkol a helyett, hogy repülne. Persze messzemenő következtetéseket nem kell ebből levonni, de ez azért jól jellemzi azt, hogy télen mennyire szar tud lenni a piac. A jelenségre egyébként akkor figyeltünk fel, amikor csütörtökre keresgéltünk eljutási lehetőséget Szicíliába. Egyértelmű volt az átszállásos verzió, ami Wizz+Ryanair szokott lenni, de egyszerűen egész napra alig találtunk Budapestről induló járatot. Így még soha jártunk, hogy egyáltalán nem találtunk megoldást a problémára. Nem véletlenül, ennyit bír a Wizz produkálni a bud.hu szerint is 4 géppel, ami 50 százaléknál alig magasabbi kihasználás:
Szegény csütörtök vesztét egyébként az okozza, hogy egyenlő távolságra van keddtől és szombattól. A Wizz gyakran kezd el heti 3-as sűrűséggel repülni útvonalakat, s az ilyeneknél a kedd-csütörtök-szombat felállás a jellemző. Aztán kiderül, hogy kevés az utas, a 3-ból 1 napot el kell tűntetni. Logikus, ha a csütörtök marad ki. Csakhogy mára 3 kivétellel az összes heti 3-nak indult útvonal nagy falatnak bizonyult, sorra estek ki a csütörtöki járatok. (Főleg ilyenkor nem értjük, hogy miért a 22. olasz városba indulnak be 10 eurós jegyekkel pl. Írország helyett, de többször megkaptuk már, hogy utóbbi nem lenne gazdaságos). Szóval ami kedden dél környékén Hahnba és Nápolyba megy, az csütörtökön áll, s ehhez jött hozzá most az, hogy kedd és szombat után csütörtökön is kivették a menetrendből a középső londoni gépet. Eleve 3 gép repült volna dél körül, ebből maradt 0. (Kivéve az ünnepi időszak, karácsony környékén mentek szépen ezek a járatok csütörtökön is). A reggel elrepülő madarak 12 előtt visszajönnek, aztán legközelebb fél 3 után megy el egy gép Marosvásárhelyre. Mint ahogy arról írtunk, Váradi József Wizz-vezér arról is beszélt a héten, hogy a gépek tavaly kevesebbet repültek a korábbinál, de az idén a napi 12 órás pörgés újra 13-ra nő. Az első negyedév csütörtöki lefagyása után nehéz ezt elhinni, de bízzunk benne, hogy sikerül: nyárra szépen tele van a menterend, de a jövő tél nagy kérdés. Mindenesetre az idei 20 százalékos budapesti bővülést mi még nagyon nem látjuk.
|

Úgy rémlik, azért Róma van este, mert az késhet bármennyit. Korábban CRL volt, de az a reptér bezár 11-kor, ha megkésik, divert van, buszoztatás. Ezért lett megcserélve, CRL-ből visszajön a gép, aztán megy FCO-ba.
A drágítás remélem csak időleges.
- a rossz menetrenddel mennyi utast veszt el a cég
- jobb menetrenddel mennyivel nőne az utasok fizetési hajlandósága
nem tudom, hogy mennyire tűnt fel nektek, de az utóbbi napokban a Wizz nagyon megdrágította a jegyeit (legolcsóbb jegy most/ezelőtt eFt-ban)
pl:
Frankfurt 6/3
Eindhoven 8/4
Madrid 11/6
De hasonló lesz tavasztól a Budapest-Turku járat is: 15:40 helyett 18:35-re került át, persze a foglaláskor erre még semmi sem utalt. És ezzel keresztül is lett húzva az a számítás, hogy Turkuból még át lehessen érni Helsinkibe (a gép 21:55-kor landol, az utolsó IC pedig 21:00-kor indul el Turkuból a fővárosba). Vissza pedig ugyanez, landolás talán éjfélkor :(