Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Romániában bővít a Wizz Air - egyelőre nem jön új gép Budapestre |
| 2008. október 02. csütörtök, 11:28 |
|
A Wizz Air bejelentette, hogy hová is teszi azt a két új gépét, mely jövő tavasszal érkezik. Nos, természetesen ezek sem Budapestre, hanem Romániába jönnek: az egyik Kolozsvárra, a másik Bukarestbe. De legalább az erdélyiek jól járnak: nekik lesz közvetlen fapados járatuk Madridba. Korábban a cég részéről elhangzott egy kósza ígéret, hogy talán Budapestre is jöhet egy 3. gép a jelenlegi 2 mellé, de most már biztosnak tűnik, hogy a fejlesztés iránya továbbra is nagy ívben elkerüli a magyar fővárost - a 2004-es budapesti bázisnyitás óta nem jött új gép Pestre. Természetesen eddig is egyértelmű volt, hogy a bővítést a vendégmunkás-útvonalak nyitása határozza meg, mégis eddig lagalább lehetett reménykedni. A tény a következő: a cég mai bejelentése alapján a következő gép a temesvári bázis nyitására érkezik februárban (ez nem újdonság, illetve annyiban, hogy eddig márciusra tervezték), aztán március 1-től megkapja 3. gépét Bukarest, majd májustól a 2. madarat Kolozsvár. Az új gépek jóvoltából szinte minden útvonalon nő a járatszám, de új útvonalak is nyílnak: Bukarestből Párizsba, Bolognába és Madridba, Kolozsvárról pedig ugyanaezekre, plusz Velencébe. Madrid és Bologna új városok lesznek a Wizz térképén, igaz, utóbbira Katowicéből is repülnek majd, már az idén. Magyar szemszögből nézve szomorú, de érthető, hogy a fejlesztés iránya Románia. A lengyel vendégmunkások egyre kevesebbet utaznak, így onnan nem hogy bővítés nincs, néhány brit útvanalat meg is szűntetett a Wizz. Ezzel szemben Romániából a vendégmunkások célállimásaiban még van növekedési potenciál. A mai bejelentésből valószínűleg az is következik, hogy a jövő évi nyári szezonra sem jön új gép Budapestre - jó lenne, ha mégsem így lenne. Másrészt a déli határvidéken lakóknak elgondolkodtató lehat kiindulási állomásként Kolozsvár. Madridba például nincs fapados Budapestről közvetlenül (a megbízhatatlan Smartwingst nem számítom ide), így akár érdemes lehet elgondolkodni az onnan történő indulásról. Az is pozitív a délen, illetve Erdélyben élőknek, hogy az új gép érkezése után heti 6 járat lesz Kolozsvárról Barcelonába. |
