A fapados utasokat leginkább felbosszantó okok, avagy kötelező tudnivalók utazás előtt:

• Hatalmas pénzeket kell fizetni a csomagok túlsúlyáért. A feladott poggyász esetében nem szabad túllépni 1 kilónál többel, különben a gatyánk rámegy. Kiemelendő, hogy szinte minden cégnél 20 kiló a súlyhatár, de a Ryanairnél csak 15 kiló. (A Wizz 2010. áprilisától 32 kilóra emelte a határt, bravó!)
• Újabban (főleg a Ryanairnél és a Wizznél) nem csak a méretét nézik a kézipogyónak, hanem nagyon szigorúan betartatják a one bag policy-t is: a gépre csak egyetlen kézipoggyász vihető fel. Ez azt jelenti, hogy bele kell gyömöszölni még a laptopot, fényképezőgépet, sőt a Ryanair esetében még a duty-free boltokban vett cuccokat is. Ha megszorulunk, fel lehet venni sok ruhát, annak a helyére meg lehet pakolni. Aztán ahogy beszálltunk a gépbe, vissza lehet csinálni mindent. Egy konkrét példa: itt.
• Bármi gond esetén nehezen elérhető a cég, a Wizznél, a Ryanairnél és az easyJetnél már az ügyfélszolgálat felhívása is emelt díjas telefonszámon lehetséges csak. E-mailre hetek után, vagy egyáltalán nem válaszolnak.
• Mivel a low-cost modell része, hogy a gépek egész nap folyamatosan repülnek, a legapróbb üzemzavar hosszú késéseket okozhat - ha például reggel bármi miatt megcsúszik a gép, egész nap késik. Ha az egyik elromlik, akár még másik 5-6 is órákat késhet, mert kitérőt tesznek az elromlott gép utasaiért. Ez főképp a Wizzre jellemző, a nagyobbaknál több pótgép áll készenlétben.
• Ha bármi gond adódik, a földön nem foglalkoznak az utasok bajaival. A légitársaságnak általában nincs a reptéren képvislője, a földi kiszolgálást külön cégek végzik - ők a légitársaságra mutogatnak, az illetékesek pedig inkább elbújnak a dühödt tömeg elől.
• Leginkább a Ryanairre jellemző, hogy ha bármiféle időjárási probléma akad, (leginkább ha köd van), a gép nem vár semmit, köröz kettőt, de ha nem tud leszállni, azonnal kitérő reptérre megy, az érkező utasokat átbuszoztatják a célállomásra, az indulók járatát viszont törlik. A többi cég rugalmasabb, inkább vállalnak egy kis késést, hogy ne kelljen törölniük. Ez a fajta törlésveszély jobban érinti azokat a cégeket, melyek a kisebb, városoktól távoli reptereket használják, ezeknél ugyanis gyakran nincs modern leszállítóberendezés. Ilyen cég a Ryanair és a Wizz, a többi inkább központ repterekre jár.
• A foglalási procedúra közben automatikusan be vannak jelölve olyan extrák is, melyet az utas esetleg egyáltalán nem akar: például utasbiztosítás, vagy feladott poggyász. Érdemes nagy odafigyelássel végigmenni a netes foglaláson. 
• Rengetegen utálják a szabad ültetést: a cégek több mint felénél nincs előzetes helyleosztás, nagy tolakodás van a kapunál, illetve rohanás a géphez, hogy a legjobb helyre tudjon ülni az utas. Mindez elsőbbségi beszállás vételével kivédhető, de az pénzbe kerül (kb. 4-5 euró). Ráadásul buszozás esetén gyakran semmit se ér, mert hiába megy át elsőnek a fizetős utas a beszállítókapun, ha a géphez vivő buszra ugyanúgy felszáll mindenki, aztán a buszról leszállva megy a tülekedés. Gyalogos beszállás és utashíd esetén lehet csak értelme, utóbbit viszont nem használja a valamit magára adó fapados. 
• Nem annyi a végső ár, mint amennyi látszik. Ebben nagy fejlődés volt az elmúlt években, a cégek döntő többségénél a végső árnak jelölt összegre már csak a bankkártyadíj jön rá pluszban. Kivétel a fapadosnak csak nagy jóindulattal nevezhető Air Berlin/Niki, mely sunyiban rápakol még 15 euró kezelési költséget.

RÉMTÖRTÉNETEK:

A legnagyobb tahóság, a klasszikus BOH-sztori

Amikor a Wizznek még Liege volt Charleroi

Fantomjárat Madridból Shannonba

easyJet, az elérhetetlen

Kismama-szívatás és majdnem géplekésés Bristolban

Ezek persze az elmúlt években velünk megesett legdurvább sztorik, általában semmi gond nincs.

TANULSÁG: ismerni kell a játékszabályokat, oda kell figyelni az apróságokra és akkor tényleg fillérekért lehet bejárni repülővel Európát.