London

BEJUTÁS A REPTEREKRŐL

Luton:

A legolcsóbb lehetőség az easyBus. Online kell foglalni a www.easybus.co.uk oldalon, a jegyek 2 fonttól indulnak, a reptéren véve 8, a buszon 11 font körül van.  Lutonból az easyBus járatokat a Greenline üzemelteti, 757-es járatszámmal. (Pontosabban a Greenline buszokra árulja jegyeit az easyBus és a National Express is.) A reptéren szépen sorba kell állni a következő buszhoz, tökmindegy, mikorra szól a jegy. Ebből az is következik, hogy érdemes a legolcsóbb járatra megvenni a jegyet akkor is, ha az órákkal korábban, vagy később megy, mint ahogy utazni akarunk. Eddigi tapasztalat alapján egyáltalán nem érdekli a sofőröket, hogy épp melyik járatra szól a foglalás, noha a szabály szerint csak a helyek függvényében köteles felengedni a korábbi, illetve későbbi járatokra érvényes jeggyel rendelkezőket. A járat a Brent Cross, Finchley Road, Baker Street és Marble Arch megállókat érintve megy a Victoriáig. A reptéren a leszállási megállónak megfelelő helyre kell pakolni a busz aljában a cuccokat.

Visszafelé csúcsidőben célszerű a Victoriánál felszállni, többször tapasztaltam, hogy a busz tele lett és nem vett fel utasokat a további megállókban. Gyakran brutális dugók vannak a Luton felé vezető sztrádán, a buszok próbálnak alsóbbrendű utakon kerülni, de 2008. szeptemberében így is közel 3 óráig tartott legutóbb egy szerda délután az út az esti Wizz-géphez igyekezve. Érdemes legalább 4 órával a gépindulás előtt felszállni a buszra, vagy a vonatot választani.

A vonatok általában délről jönnek, átmennek London alatt, a St. Pancras állomáson mindig fel lehet szállni. A jegyárat nem igazán értem, mert elvileg 10 font körül van, de legutóbb (3-an voltunk) csak 6,5-et fizettünk. (Van csoportos jegy, 4 ember is 2-t fizet, ez lehet az ok - a szerk.) Viszont bő fél óra alatt Luton Parkway állomáson van, ahonnan ingyenes shuttle busz visz 5 perc alatt a reptérre. Befelé természetesen ugyanígy, shuttle busz+ vonat 15-30 percenként. A lényeg: a vonat drágább, de sokkal gyorsabb és biztosabb.

Stansted:

A legolcsóbb megoldás innen is az easyBus, mely a Baker Street érintésével a Victoriáig jár. Ezen a vonalon már az easyBus saját 19 fős midibuszai közlekednek. 2 fontért ritkán van jegy, de 4-ért, 6-ért akad.

Másik verzió a Terravision busz, a Liverpool Streetig, vagy a Victoriáig, egy útra 9, retúr 14 fontért, online foglalva 13-ért. A menetrend mintha nem is lenne, ahogy megtelik a busz, úgy indul, sokszor nagy a fejetlenség. Kifelé is mintha semmi rendszer nem lenne benne, olaszok üzemeltetik a rájuk jellemző lazasággal.

Alig drágább a National Express busz London több pontjára is, pontos, kulturált, van rajta WC is. Ezek közül igen gyors és kényelmes megoldás a stratfordi járat, mely fél óránként megy, 8 font és ha nincs nagy forgalom, 45 perc alatt célhoz ér. Onnan a Central line metróvonalon 10 perc a Bank, 20 perc az Oxford Street. Gyerekeseknek ez külön jó, mert pl. az easyBusra per fő kell jegyet venni, a National Expressnél elvileg féláron mennek, de előfordul, hogy ingyen felengedik őket - itt sem értem, mi a logika.

A Stansted Express vonat - amikor utoljára mentem vele - egy elég lepukkadt, koszos, elég lassú és drága valami. A Liverpool Streetre megy és csúcsidőn kívül nem sokkal gyorsabb, mint a busz.

Gatwick:

Innen is az easyBus messze a legjobb megoldás, sok jegy van 2 fontért, de ez nem visz be a központba, csak Fulham Broadway metróállomásig megy. Onnan viszont a District Line-on csak 15 perc a Victoria. Ezen az útvonalon is saját 19 fős midibuszok járnak.

A Gatwick Express vonat nagyon gyors, kényelmes is, de brutál drága (16,9 GBP egy útra, 28,8 retúr). A Victoriára megy, 15 percenként, a menetidő 30 perc. Talán 4 embernek megérheti, mert most (2008. október) olyan akció van, hogy két jegy áráért hárman, vagy négyen is utazhatnak.

 

 

SZÁLLÁS

Londonban igen drágák a szálláshelyek, még tömegszállás-hostelek is 15 fonttól indulnak.

Van azonban egy nagyon jó szállodalánc: a Travelodge egységeiben akár 29, sőt a külvárosokban 19 fonttól lehet online foglalni egy szobát. Előre ki is kell fizetni, de alsó-középkategóriás lánc, korrekt szobák akár 3 felnőtt, vagy 2 felnőtt és 2 gyerek részére, normális fürdővel, TV-vel, kávéfőzővel, stb.  www.travelodge.co.uk

Aki az esti gatwicki géppel indul Londonba várost nézni, egy tipp: a reptér és London központja között, Croydonban van egy jó Travelodge, amibe gyakran vannak 29 fontos szobák. Vonattal Gatwicktől 15 perc, a jegy 5 font, plusz East Croydon állomástól 5 perc séta. A szállodával szemben van a Tramslink-nek, a villamost üzemeltető cégnek jegyirodája, plusz mindenféle tömegközlekedési és bringás térképet ingyen fel lehet itt markolni. Sajnos hét végén nincs nyitva. A szállodától villamossal 20 perc Wimbledon metróállomás, de busszal is be lehet jutni a városközpontba kicsit lassan.

Ha nincs előfoglalás, a legolcsóbb megoldások egyike a Formule1 lánc londoni szállodája, mely Barkingban van, keleten, a 4. zónában. Itt 33 font egy 3 ágyas szoba, de a minőség jóval alacsonyabb, mint a Travelodge-ban: kicsi szoba, franciaágy+ egy emelet ráhajtva, WC, fürdő közös a folyosón. A szintén az Accor lánchoz tartozó Etap hotelekben már a szobában van a WC és a zuhany, de ezeknél már 45 font feletti az ár, igaz, itt is befér 3 fő és nem kell előre foglalni és fizetni. Ha valaki mégis előre akar foglalni, az www.accorhotels.com oldalon megteheti. Ha valami közbejött, este 6-ig le lehet online mondani anélkül, hogy egy fillért levonnának.

Kicsit drágább, de színvonalasabb szállodalánc a Premier Inn. Itt a külvárosokban 49 fonttól vannak általában szobák, egy családi szoba 2 felnőtt és 2 gyereknek nyújt jó minőségű szállást.

 
Comments (1)
Luton vonattal
1 2011. április 01. péntek, 09:11
dropi
Az árakat kicsit update-elném :) Most hétvégén voltunk, és kettőnknek 28 volt a jegyár befelé is meg kifelé is. Ha előre megveszed neten a returt, akkor 40 két főre oda-vissza. Viszont 20 perc alatt bent volt a pályaudvaron, kifelé valamiért 28 volt, de így is bőven jók voltunk. Viszont nem árt, ha az ember siet a busz felé, mert a multkor egy komát szépen otthagyott a sofőr, mert komótosabban jött a peronról, mint az átlag. Mindenesetre, én már tuti, hogy csak vonattal megyek, egyszer volt buszos 3 órás élményem, azóta nem kockáztatok :)
Please register or login to add your comments to this article.

Minden a fapadosokról

Hirdetés