Igen, jogos volt a kritika, hogy már régóta üres az utazási beszámolók menüpont, de most minden megváltozik. A fapadosinfo.hu csapata tett egy nagy kanyart Tenerifére és ezt már végre meg is írtuk. Utaztunk hatot repülőn 25 rugóból, megmásztuk a Teidét és rengeteg újabb tapasztalatot szereztünk. Úgy véljük, beszámolónk hasznos lehet minden kezdő és haladó fapados utas számára. Kiderül többek között, hogy miért szeretjük jobban a Ryanairnél az easyJetet, hol milyen szigorú jelenleg a biztonsági ellenőrzés, melyik cégnél milyen a beszállítási rend, mikor jutott eszünkbe a Spanair-katasztrófa és hogy miért mocsok hely Stansted. Dőljetek hát hátra és élvezzétek képzeletben az utazást. Aztán pedig hajrá, lehet, és érdemes is utánunk csinálni - persze kicsit egyszerűbben, mondjuk egy átszállással.

Ötlet, foglalás, törlés, újratervezés 

Tenerife régi vágy, de megrögzött egyéni utazókként eszünk ágában nem volt vagyonokat fizetni egy utazási irodának azért, hogy eljussunk oda. Mivel az elmúlt években szinte minden magára valamit is adó európai fapados beindította járatát a szigetre (csakúgy, mint a Kanári szigetek többi nagyobb tagjára, Gran Canariára, Lanzarotéra és Fuerteventurára), csak az volt a kérdés, milyen átszállásos megoldást válasszunk. Amikor a Ryanair 18 euróra árazta le a Bréma-Tenerife jegyet, a kérdés eldőlni látszott, főleg, mert a Budapest-Bréma járatról erre pont át lehet szállni – gondoltuk annó kis naívan. Noha a két gép között csak 80 perc volt menetrend szerint, a hajnali Budapest-Bréma járat szinte mindig pontos, ezért be mertük vállani ezt a rövid átszállásos kapcsolatot. Persze tisztában voltunk azzal, hogy ha épp a mi napunkon épp késik két órát, buktuk az egész utat, mert Brémában lekéssük a tenerifei gépet. Ebben az esetben persze Pesten fel sem szálltunk volna a gépre. Ezt a megoldást azonban nem próbálhattuk ki: a Ryanair júliusban bejelentette, hogy november eleje és december közepe között törli minden budapesti járatát. Ott álltunk hát egy olcsó Bréma-Tenerife jeggyel, de nem tudtunk eljutni a német városba az eredeti terv szerint. Más megoldást kellett keresni. Felmerült az Air Berlin előző esti Budapest-Hannover járata, de ez 59 euró volt, másrészt ott kellett volna aludni valahol, plusz átjutni Brémába, legalább 22 ezer forint/fő. Aztán lehetett volna Pozsonyból Hahnba repülni, majd éjjel átvonatozni Brémába. De a busz is Hahnból, meg a vonat itt is elég drága volt,  ráadásul valami kieső vasútállomáson kellett volna éjjel szobrozni két órát. Ha nincs nyitva, állhattunk volna kint a mínuszban. Ennyire azért nem vagyunk fapados utasok. A problémát a Ryanair oldotta meg akkor, amikor 1 euróra árazta le a hétfő esti Pozsony-London, 1 fontra pedig a kedd reggeli London-Bréma járatát. Ebben csak egy kellemetlenség volt, hogy a két gép között 7 óra volt, éjjel Stansteden, márpedig nem vagyunk a reptéri csövezés elszánt hívei, különösen nem ezen a trágya reptéren. Felmerült, hogy megalszunk a reptér melletti Express by Holiday Innben, de drága volt, 4 óra fetrengésért főleg, az pedig csak a hab a tortán, hogy az árban levő reggelit sem tudtuk volna megvárni. Ráadásul nem közvetlenül a reptér mellett van, ami további kényelmetlenség, vagy kiadás. Semmiképp nem akartuk bebukni az utat, végül a csapat (pepe, bag, pulp, tibi) némi tanakodás után a legkevésbé rossz megoldás mellett döntött: bevállaltuk éjjelre Stanstedet és lecsaptunk a majdnem ingyenjegyekre.

Visszaútra megvártuk az easyJet téli járatnyitását, s mivel ekkor 32 euróért mérték a Tenerife-Gatwick jegyet, gyorsan meg is zsákoltunk. Egyértelmű volt, hogy 4-5 órás útvonalra, népszerű nyaralóhelyre nem lesz full ingyenes, vagy akár csak 10 eurós jegy. Később a Ryanair meghírdette a Tenerife-Stanstedet, de az sem volt 30 euró alatt, igaz, a továbbutazás egyszerűsége miatt jobb lett volna. Mi azért örültünk, hogy nem csak Ryanairből áll az egész kanyar, velük szinte kizárólag akkor megyünk, ha nagyon olcsók, vagy ha nincs más megoldás. Gyakran nem is köszönnek a belépő utasnak, az üléseket nem lehet hátrahajtani, de a legidegesítőbb, hogy pakolni sem lehet hova, mert az ülések hátulján levő zsebet is lespórolták. Az már kisebb gond, hogy egyszerűen ronda gagyi az egész belső tér színvilága. Az easy sokkal korrektebb cég, udvarias, sőt, sokszor kifejezetten jó fej személyzettel, kényelmesebb gépekkel repülnek. A Ryanairrel ellentétben az easynél nem kell beszállás után 20 percig a szamárindulóból nyúlt elmebeteg übergagyi dalt, majd szinte egész úton a gusztustalan reklámokat hallgatni. Ráadásul az online becsekkolók a 3. beszállócsoportba kerülnek, amivel szinte biztosan sorbaállás nélkül lehet ablakos helyhez jutni. Gatwickről 1 fontos Ryan-jegyet szerváltunk Dublinba, majd ismerősök meglátogatása után másnap Ryanair haza 45 euróért. Ez dobta meg az út árát, de mivel félő volt, hogy a karácsonyi hazautazók miatt nem lesz sose olcsóbb 19,99+illetéknél, fogunkat szívva bevállaltuk, amikor kiderült, hogy bejelentésével ellentétben a cég ezt az egy budapesti járatot nem szűnteti meg november-decemberben. Jól tettük, gyorsan 80 lett, majd 100 fölé került. A 6 jegy került így kb. 25 ezer forintba, plusz a pozsonyi kiutazás 1700-ba. (Egy másik úthoz használt 3400 forintos retúrjegy fele, egy útra 2500 lett volna.) Amúgy a repjegy más időpontokban olcsóbban is kijött volna. De most már tényleg következzen a beszámoló. 

Budapest - Pozsony Orangeways, 2008. dec. 8. 16.30 

Őszintén szólva nem értem a narancs színű busztársaság üzleti modelljét. Utasszemszögből nézve kitűnő, hogy magas színvonalat adnak olcsón, de hogy ebből nyereséget hogy fognak csinálni, rejtély. Ez volt a 3. utunk velük, 10-15 utasnál több egyszer sem volt a buszon, most se. Rendkívül kedves utaskísérők, igen olcsó étel-ital a buszon, maga a járgány nagyon kényelmes. Kritikát szinte csak a szendvics minőségével kapcsolatosan tudunk megfogalmazni: inkább adnánk érte 200 helyett 300 forintot, de legyen ehető. Na jó, a májusi kiadású fedélzeti újság sem a profizmusra utal. Viszont a WC valóban bármikor használható, filmeket lehet nézni, szóval nagyon kényelmes utazás szinte ingyen – Pozsonyba például olcsóbb velük elmenni, mint Volánnal, vagy MÁV-val mondjuk Ajkára. Természetesen most is pontos indulásban és pontos érkezésben volt részünk, este 7-kor begördültünk a pozsonyi buszállomásra. A gépig van 3 óránk, kényelmesen ki lehet szüttyögni a reptérre. A buszállomásról a 210-es trolibusz elvisz a vasútállomásra, ahonnan indul a 61-es busz a reptérre. Hamarabb is át lehet szállni, mert a troli utolsó 4 megállója azonos a buszéval, ugyanazon az útvonalon járnak, csak át kell menni az út túloldalára. De a buszállomástól gyalog sincs messze az a ronda tér, ahol fel fel lehet ülni a 61-es buszra, mely általában 20 percenként jár. Mi a trolis megoldást választottuk, mert hideg volt és tenerifei mennyiségű meleg ruhával indultunk. Mivel épp beállt a troli a megállóba, jegyvételre nem volt idő, ennyi bliccelés néha belefér. Megállapítottuk, hogy a vasútállomás és környéke ugyanolyan lepra, mint pár éve, de egy pizzát bevágtunk az egyik restiben. A trolis lógás miatt a buszra elég volt 30 perces jegyet venni, nem kellett 90 perces. Ez csak 18 korona, hurrá, spóroltunk 4 koronát. A buszon sikerült kifognunk egy rettenetesen büdös melós, vagy talán hajléktalan brigádot, sok utas a busz másik felébe húzódott. Már azt hittük, elővillantják a londoni beszállókártyát, amikor a reptér előtt kettővel leszálltak.  

Pozsony - London Stansted Ryanair, dec. 8. 22.30 

Természetesen az egész kör során feladott poggyász nélkül utaztunk, ilyen luxusért a hardcore fapados utas ugyebár nem fizet –  közel 30 ezer forinttal dobta volna meg a jegyárat. 20k, vagy 50k – nem mindegy. Szintén nyilvánvaló, hogy még itthon kinyomtattuk az összes beszállókártyát, így csekkolni sehol nem kellett – nem beszélve arról, hogy fizetni se. (A Ryanairnél a reptéri becsekk is pénzbe kerül.)  A pakolás módja egyértelmű volt: az összes meleg ruha és (ha már a Teide megmászására készülünk) túracipő rajtunk, vastag útikönyv a belsőzsebben, a többi meg ügyesen pakolva már befér a pogyóba. Éppen kabinméretre szabott gurulósbőrönd, illetve hátizsák, a mérettel nem lehet baj, súlyt meg nem, vagy csak ritlán mérnek. Italmennyiség természetesen épp annyi, hogy elfogyjon a reptérig, a szekun úgyse lehet átvinni. Megszoktuk, hogy a pozsonyi reptéren sokat nem cicóznak a biztonságisok, most is így van. Ezt a repteret alapvetően két dolog miatt szeretjük amellett, hogy rendszeresen 10 euróért, vagy akár ingyen lehet innen repdesni többek között Londonba, Stockholmba, vagy Bergamoba: van ingyen Wifi és a szekun túl is olcsó az étel és az ital. A gép pontos. Viszont meglepően sokan vagyunk, ekkor még nem tudjuk, miért. Sorba nem állunk, ezért elég későn jutunk a gépre, de mindkét ajtó ugyanolyan közel van, sokan mennek hátra, ezért mi kivételesen az első ajtót választjuk, van még ablakos hely a gép közepén, pont a szárny fölött. A repülésből 4 nap elteltével már nem sokra emlékszünk, de két embertársunk kitörölhetetlen. Egyrészt volt a gépen egy feka sztyuvilány, márpedig ilyennel az eddigi kb. 30 ryanes repülésünkön még nem találkoztunk. Másrészt volt egy utas, aki szűz lehetett fapados téren. Megpróbált az ablaktól felállítani valakit, mindván, az az ő helye. Aztán elmagyarázták neki a szabad ültetés mibenlétét. Amikor pedig jött a kaja, kért, majd meglepődött, hogy fizetni kell. Szerzett nekünk a csávó néhány vidám percet, mielőtt álomba merültünk. Éjfél előtt, időben landoltunk, gurulás közben viszont a gép megállt. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, vagy 50 hülye utas pattant fel, alig tudták a sztyuvik visszaültetni őket. Legalább 5 percet álltunk, mire felszabadult a parkolóhely, a több mint 180 utas persze gyorsan távozni akart. Ami végülis valahol érthető, hiszen közel volt az éjfél és még el kellett jutniuk a reptérről a szállásukra. Még kiszálláskor is ment a reklámozás, a kezünkbe nyomtak egy szórólapot arról, hogy milyen jó is karácsonyra Ryanair gift vócsert venni. Ez leglább színes volt és jó minőségű volt, nem úgy, mint az az igénytelen elmosódott fekete-fehér fénymásolat, amit a fedélzeti újságba tettek: ez arra hívta fel a figyelmet, hogy az ajándéktárgyak 10 százalékos kedvezménnyel kaphatóak. Kiszállás jó messze a terminál főépületétől, 6-7 perc séta, várakozás, vonatozás, majd útlevélellőrzés után majdnem fél 1 volt, mire éjszakai virrasztóhelyünket elfoglalhattuk.  

Egy éjszaka Stansteden 

A gép Brémába 7.40-kor indult, addig maradt a reptér éjszakai életének felderítése. Gyorsan kiderült például, hogy mitől volt gyakorlatilag tele a pozsonyi gép. A délutáni londoni inegyenújságok címlapján Stansted volt, ugyanis a reptér 2. futópályájnak építése ellen tiltakozók hajnalban betörtek a gurulóutak területére, ahol tábort ütöttek tiltakozásukat kifejezve. A reptér reggel nem tudott megnyitni, a Ryanair mintegy 50 járatot törölt. (Jellemző, hogy mások meg egyet se, inkább késtek sokat, de nem szívatták meg utasaikat törléssel. De hát a Ryanair ezirányú policyját ismerjük, sőt tapasztaltuk is – Gábor meg is írta a könyvben.) A Ryan törölt járatai között volt a reggeli pozsonyi gép is. Ezért azoknak a Pozsonyból induló utasoknak egy része, akik reggel nem tudtak utazni Londonba a törlés miatt, a mi esti gépünkre íratták át a jegyüket, ezért volt az teljesen tele. Mivel a brémai gépet is törölték reggel, ismét levontuk a tanulságot, hogy mákunk van. Ha a demonstrálók egy nappal későbbre időzítik a balhét, a mi gépünket törlik, s akkor nem érünk Brémába, mire a tenerifei járat indul. Bukjuk az utat, ráadásul úgy, hogy vagy Londonban, vagy Brémában ragadunk. Rágondolni is rossz. Stansteden sokan alszanak, meglepően sokan a földön. Közülünk is van, aki próbálkozik, de nehéz: azokat a ledőlős széksorokat, ahol az egymás mellett levő ülések között nincs karfa, már elfoglalták, marad az ülve alvós verzió. Mi inkább a mászkálást, olvasgatást választjuk, de tibi, majd később pepe is eldől. A Boots, a WH Smith, a Costa Café és a Burger King egész éjjel nyitva van, kiolvasunk néhány angol újságot. Éjjel 1 és 3 között nyugi van, aztán indul az élet, 3 órával az első gépek indulása előtt már lehet csekkolni és át lehet menni a szekun. Mivel huzat van és hideg, megyünk mi is minél hamarabb.  

London Stansted - Bréma Ryanair, dec. 9. 7.40 

Angliában a szeku gáz. Eleve egy baromság a one bag policy, amit itt be is tartatnak. Stansteden mindig szívás van. Őszintén szólva rühelljük ezt a repteret.  Laptopot, női retikült, fényképezőgépet, mindent bele kell tenni most is a kézipogyóba. Akinek nem fér, mehet feladni jó drágán.  A gyanúsan nagy csomagokat most is rögtön belepróbáltatták a rekeszbe, akinek nem fért bele, azokat is azonnal zavarták vissza, hogy adják fel. Nálunk a súlyt is lemérték, az egyik gurulósbőrönd 13,2 kiló lett. Para volt, hogy ezt is feladtják, hiszen a Ryannél 10 kiló a határ, de csak rárakott az ember egy matricát, hogy heavy és ráírta a súlyt. Közölte, hogy tilos leszedni. Hagytuk is, de csak azért, mert kiváncsiak voltunk, milyen következménye lesz még a cimkének. De nem lett neki semmi. A poggyászellenőrzés a szeku sorba történő beállásnál van. Aki itt átjut, már nyugodtan előveheti a dolgait a csomagból. A laptopot és a bezacskózott folyadékokat elő is kell venni a szekunál. Maga a biztonsági ellenőrzés a szokott módon szigorú, szinte mindenkitől levetették a cipőjét is, sok csomagot szedtek darabokra szét.

Miután túljutottunk az utazás legundorítóbb részén, újabb vásárlás a tranzitban. Szomjúság oltására jól jött a The Independent című újság akciója a WH Smith-ben: aki megvette a lapot 1 fontért, kapott hozzá ajándékba egy 0,75 literes ásványvizet, ami önmagában 1,40 font lett volna. Megérte. Brémában erről a járatról is szűk az átszállás, 100 perc, ezért megnéztük, bejövő gépünk időben van-e. (A fizetős netes terminálokon a reptér weblapja ingyen böngészhető) Mivel 30 perc kését jelzett, kis gyomoridegünk lett, de bíztunk benne, hogy ez nem nő tovább. A járatinformációval most kivételesen nem szívatták agyon a nagyérdeműt. Ezen a tré helyen ugyanis gyakorlat, hogy nagyon sokáig nem írják ki, hányas kaputól indul a gép. Ott dekkol az utas, a kijelzőket bámulva. Hangosbemondás gyakorlatilag nincs. Aztán amikor kiírják, hogy hava kell menni, gyakran rögtön azt teszik fel, hogy final call, vagyis utolsó hívás. Normális esetben a go to gate, azaz menj a kapuhoz feliratnak kell megjelennie, hogy a nép a megfelelő helyre sétáljon. Aztán amikor megkezdődik a beszállítás, jön a boarding kiírás. Majd ha a jelen levők beszálltak és még vannak meg nem jelent utasok, jöhet a final call. Ki van ez taláva, lehetne normálisan csinálni. De itt, Stansteden nem ez a cél. Egy héttel korábban, egy másik utunkon ugyanitt, 45 perccel a hivatalos indulás előtt semmi infó nem volt a kapuról, bementünk újságért. Mire 5 perc múlva kijöttünk, már final call volt kiírva. Kénytelenek voltunk rohanni, mert ugye van egy olyan szemét Ryan-szabály, mely szerint ha az indulás előtt 30 perccel nem vagyunk a kapunál, otthagyhatnak. Mivel egyszer már vérlázító pofátlansággal megszívattak minket (leírás lesz majd róla persze), rohantunk árkon-bokron, természetesen a legtávolabbi kapuhoz. Pontban 30 perccel indulás előtt oda is estünk, de hiába írták ki negyed órája, hogy final call, a beszállítás még el sem kezdődött. Magyarán: kényük-kedvük szerint szórakozhatnak az utassal.

De vissza a mostani úthoz: a kapuhoz érve meglepve láttuk, ahhoz képest, hogy a Brémából jövő gépnek kellett volna mennie vissza, behúztak egy tartalékgépet. Örültünk, hogy ezzel megyünk, mert kicsi volt rajta a Ryanair-felirat, ez pedig általában azt jelenti, hogy régi madár, még nincs kispórolva belőle például az ülések hátulján levő tárolórekesz, sőt talán még dönteni is lehet az üléseket, jól lehet majd szunyálni rajta. Az EI-DAD lajstomú gépen a Lufthansa kerozinpótdíját anyázó felirat virított.A nyomi utasok itt is indulás előtt 50 perccel már sorbaálltak a kapunál, még akkor is, amikor bejelentették a késést. Csak az első ajtón lehetett felszállni, mivel nem álltunk sorba és a végén szálltunk be, ablakos helyre már nem volt esély, de nem is akartunk, mivel az elsők között akartunk leszállni, hátha sietni kell Brémában a másik géphez. A kapitány közölte, hogy gépcsere miatt van a késés. Még annyi emlékünk van, hogy az egyik sztyuárd jó 15 évesnek nézett ki, már épp viccelődni kezdtünk volna ezen, amikor megláttuk a névtábláját: Balázsnak hívták. Hűha, lehet, hogy megértette volna a poént. Több emlékünk nincs, az átvirrasztott éjszaka után jól esett hunyni a gépen egy órácskát. A késés 15 percre csökkent, földetérés után 10 perccel pedig már a brémai Ryanair-terminálon álltunk a tenerifei gép csekkolópultja közelében.   

Bréma - Tenerife Sur Ryanair, dec. 9. 11.40 

Nem volt mire várni, gyorsan átestünk a brémai szekun is. Stanstedhez képest ez semmiség volt, senki se nézte se a bőröndök nagyságát, a súlyról nem is beszélve. A precíz németek 1 órával az indulás előtt elkezdték a sorbaállást a kapunál, s mivel ezen a gépen mi is mindenképp ablaknál akartunk ülni, gyors reggeli után, -45 percnél kénytelenek voltunk követni példájukat. A beszállítást végző hölgyek már a sorban állóknál végigellenőrizték a beszkártyákat. Álldogálás közben még „finom” német csapvízzel feltöltöttük kulacsainkat, mivel Ryanair-gépen elvből semmi fedélzeti fogyasztást nem produkálunk, még közel 5 órás út alatt sem. (Ezt ominózus otthagyásunkkor fogadtuk meg.) Meglettek az ablakos helyek, de magáról a repülésről itt sem tudunk nyilatkozni. Felszállás után 1 perccel berepültünk a felhőkbe, aztán pedig alvás következett, egészen a tenerifei süllyedés megkezdéséig. Sajnos rossz oldalt választottunk, a szigetben a bal oldalon ülők gyönyörködhettek, mi a jobb oldalon már csak a siklópályára állva láthattunk valamicskét a parti sávból. Gond nélküli leszállás után aztán nagyon meglepődtünk, amikor gépünk csőre állt. Azt hittük, a Ryan-gépek erre nem is képesek. Minden reptéren a legtávolabbi, legolcsóbb parkolóhelyet választják, érdekes volt látni, hogy Air Berlin, Tuifly és Thomas Cook gépek álltak kinn messze a betonon méregdrága jegyet fizető utasaikkal, mi meg az ultra low cost cég gépéből kisétálunk az utashídon.  Egy kis off: maga TenerifeNem ide tartozik, de talán hasznos infó, hogy baromi jó minőségű szállodákban laktunk úgy, hogy egyik éjjel sem fizettünk fejenként többet 20 eurónál. Last minute foglaltunk a ratestogo.com oldalon, két héttel az út előtt. Kemping, hostal szinte nincs is a szigeten. Autóbérlésből a Goldcar volt a legolcsóbb, de nagy trükkjük, hogy tele tankkal adják, kifizettettik a benzint és üresen kérik vissza. Mi sokat mentünk, de 4 nap alatt nem tudtuk teljesen lefogyasztani. Aki rövid időre megy, jó, ha előre tisztázza, hogy üressel is kéri. Maga az autó jó volt, 14 ezer kilométert futott Clio. A sziget pedig csodálatos, maga a Teide egészen lenyűgöző. Felvonó nélkül meghódítani nagy küzdés volt.  

Tenerife Sur - London Gatwick easyJet, dec. 13. 13.00 

A reptéren egy-két üveg sör és egy liter Bailey’s-utánzat várt megivásra, így későn, indulás előtt 30 perccel mentünk csak át a szekun. Itt sem volt semmi szőrözés, talán 40 kilós 100x100x100 centis csomag is átment volna. A kapunál meglepve láttuk, hogy csak egy nagyon pici easyJet-felirat van a teljesen fehér gépen, ráadásul meglepően hosszú is a madárka. Aztán bekattant, hogy valszeg a tavaly megvett GB Airways-től örökölt masinával repülünk majd, ami nem az easy álal leginkább használt A319-es, hanem a gépcsalád legnagyobb tagja, a 321-es. A kapunál piszok sokan voltak, persze ez a nagyobb gép miatt tűnt csak szokatlannak. Azt gondoltuk, hogy az online checkinhez járó A beszállócsoport miatt biztos az elsők közt mehetünk a gépre, de nagyon nem így lett. Leglább 30-40 ember megvette az elsőbbségi beszállást, ők bementek az SB (speedy boarding) felirat felmutatásakor. Aztán jött az SA, ennél meg vagy 20 gyerekes család. Meglepetésünkre ráadásul online beszállókártyával is álltak körülöttünk szép számmal (azt hittük, ide csak a hozzánk hasonló igazán elvetemültek jönnek kézipogyóval), meg a reptéri csekkolók közül is az első 30 A-t kap. Szóval kénytelenek voltunk kicsit helyezkedni, hogy legalább az A-sok között viszonylag hamar jussunk el a kapuig. Mivel a beszállás utashídon át csak az első ajtón zajlott, a gép végében volt még néhány üres sor, így szépen elhelyezkedtünk a szokott módon libasorban egymás mögé az ablakos helyekhez. De most már taktikusak voltunk, a reptér felé menve még a kocsiból benéztük a felszálló gépek irányát, így tudtuk, hogy ha a Teidét meg akarjuk nézni a magasból, a bal oldal lesz a nyerő. Meg is érte, gyönyörű látvány volt a sziget, s persze különösen a hegy, melyet előző nap megmásztunk, madártávlatból.Az easy amúgy a szokott színvonalnál is többet hozott. A kapitány többször is bejelentkezett, elmondva az útvonalat és a célállomás időjárását, de az örökölt gép jóvoltából filmet is lehetett nézni. Na ilyet se nagyon csináltunk még fapadoson, legalábbis ilyen olcsó jegy mellett – az Air Berlint nem tartjuk fapadosnak, mert általában drága. Tenerifét elhagyva az út során majdnem végig felhős volt az ég, csak pár percekre láttunk le az óceánra, illetve a földre. Az egyik pillanat viszont épp a szárazföld elérésekor volt, a kapitánytól megtudtuk, hogy ez Faro felett volt, Portugáliában. Az easyJet kedvenc fapadosunk, éhesek lettünk, gondoltuk, eszünk, tőlük nem sajnáljuk a zsét. Kissé kiábrándító volt értesülni róla, hogy az összes szendó elfogyott, így egy meleg leves volt csak a menü. Ez viszont jól esett, mert kifejezetten hideg volt a gépen. Már töksötétben szálltunk le Gatwick-en, csak pár másodperccel a földet érés előtt bukkantunk elő a felhőkből. Baromi távoli parkolóhelyre gurultunk, de a zuhogó esőben öröm volt, hogy csápra álltunk. Negyed órát kellett gyalogolni huzatos, hideg hídon, majd folyosókon át a kijáratig, onnan viszont a terminálokat összekötő vezető nélküli vonattal pár perc alatt átjutottunk Gatwick-délre.  

London Gatwick – Dublin Ryanair, dec. 13. 20.45 

A szombat este minimális forgalmú a világ legzsúfoltabb egy futópályás repterén. Amikor az utat terveztük, meglepve tapasztaltuk, hogy szombaton délután 5 után már nem indul például egyetlen nemzetközi easyJet-járat se. Este 6 után kb. 7-8 gép indult csak éjfélig a déli terminálról, így aztán az általában zsúfolt tranzitban alig lézengtek a népek, a boltokban semmiért sem kellett sorba állni. De hogy ezt felfedezhessük, még át kellett jutni a szekun. Az angliai tapasztalatok alapján semmi jóra nem számítottunk, de sem csomagnagyságnézés, keretbehelyezés, sem súlymérés nem volt. Tibinél viszont valami gyanúsat találtak, teljesen szétszedték a hátizsákját. A Teneriféről hozott óriásszivar nagy sikert aratott, a biztonsági ember nem győzte röhögve mutogatni kollégáinak. Cipőlevétel sem volt, összességében sima ügy volt a méretre jó, ámbár kissé túlsúlyos cuccokkal az áthaladás. A tranzitban gyorsan megvettük a New Musical Expresst, hogy megtudjuk, a neves brit szaklap szerint mi lett az év lemeze és dala, s gyorsan nyugtáztuk, hogy nem választottak rosszul, amikor az MGMT-t hozták ki győztesnek. Aztán útbaejtettük a karzaton a McDonald’s-ot csóró menü ügyben, rendben voltak a 0,8 fontos hamburgerek és üdítők, valamint népszerű volt az 1,25 fontos dupla sajburger is, vacsi magyar áron letudva. Az induló járatok kijelzőjén közben meglepve fedeztük fel, hogy másnap reggel egy halom easyJet-gép indul Lappföldre: Kuusamo, Rovaniemi, Kittila is ki volt írva, utóbbiba a Monarchnak is volt gépe. Ezek nem menetrendszerű járatok, gondoltuk, olyan Mikulás-charterek lehetnek, mint amilyet évente egyszer, december 6-án a Wizz is indít Budapestről Rovaniemibe. A mi gépünket elég lassan írták ki, figyelni is kellett, mert 15 percen belül 2 Ryan-gép is indult Dublinba, meg egy AerLingus is pár perccel később. Amint megjelent a kapuinfó, a nép egyszerre indult meg, itt is jó 10 percet kellett gyalogolni odáig. Odaálltunk a sor elejére, egy perc múlva nyitott a kapu, volt összesen 4 priority-s utas, aztán húztunk fel a gépre. Szerencsére közel állt, nem áztunk sokat, gyorsan elfoglaltuk a 4. sort. Minimális késéssel indultunk, bíztunk benne, hogy behozzuk, mert 22.20-kor indult Dublinból ismerősenk lakása felé az utolsó olcsó, 2 eurós busz. Az utazás szokásos ryanair-es: reklámhegyek, gyors kaja, ajándéktárgy, sorsjegyárusítás. Noha pár perccel menetrend előtt le is szálltunk, nem játszották le az öntömjénező fanfárt. Itt a város előtt jópár kilométerrel, még a tenger felett kibukkantunk a felhőből, alatta jó volt a látás, élvezetes volt a város feletti kanyar a leszállás előtt. Kiszállás a Ryan-gépeket általában kiszolgáló D folyosó legtávolabbi pontján, de 10 perc alatt innen is betrappoltunk a kijáratig, s mivel a gépről az elsők között léptünk le, az útlevélellenőrzésen is gyorsan átestünk. A buszt kényelmesen elértük.  

Dublin-Budapest Ryanair, december 14. 16.00 

Időben ki a reptérre, a szeku itt is gyors, semmi szőrőzés, sőt, később kiderül, kifejezett lazizás van. Bailey’s golyó kóstoltatás, kész, vége, low-cost utas elcsábul, 3 dobozzal most csak 17 euró, nem tudunk neki ellenállni. Kapu a szokott D folyosón, de nem a legvégén. Tömeg gyűlik, gép 20 perccel indulás előtt sehol. Pár perc múlva bejön, utasok kiszállnak. A menetrendszeri indulás után 15 perccel indul a beszállítás, sorba nem álltunk, de amikor a tömeg egyszerre megindul, odaszivárogtunk. Közeledünk a kapuhoz, síró néni ácsorog két börönddel, az egyik bazi nagy. Sajnáljuk. Biztos nem maga találta ki, hogy ezeket felhozza a gépre. A gép megközelítése gyalog szemből, első ajtónál vagy 20-an állnak a lépcsőn, hátul senki, elindulunk arra, erre néhányan utánunk lódulnak. Elfoglaljuk az utolsó ablakos helyeket, hurrá, nem akartuk mindenáron, de nem bánjuk. De előbb, amíg fér, csomagokat fel, tudtuk, hogy ez nem lesz egy kéjutazás. Hónapok óta 100 euró felett a jegyek, a szombati járatot október végén kiszedték a menetrendből, arról is ide pakolták át az utasokat, garantált telt ház. Azt is jól sejtettük, hogy az utasok döntő többsége karácsonyra hazalátogató magyar vendégmunkás. Már 25 perc a késés, szállnak be az emberek, amikor fősztyuvi benyomja a sztenderd dumát, hogy a menetrend tartása érdekében mindenki siessen a leüléssel. Borgőzős hang válaszol: jöttetek volna hamarabb. Tele gépnél a kázipogyók nem férnek fel a rekeszekbe, jókora szarakodás megy. A kabinszemélyzet nevek és beszélt angol alapján kizárólag kelet-európaiakból áll, ketten valszeg lengyelek. Fősztyuvi bemondja, hogy ha van románul és angolul tudó utas, fáradjon már előre. Egyértelmű, hogy a nagy csomagos néni nem beszéli csak anyanyelvét, amit útlevele alapján románnak gondoltak. Nem tudjuk, mi lett végül a néni sorsa, a gépen nem láttuk, de mivel sokan voltunk, ettől még simán fenn lehetett. De elméletben a Ryan szabályai alapján simán otthagyhatták csomagostúl.

Kapitány elmondja, hogy lekéstük a slotunkat, várni kell újra. Végül ¾ ötkor hátratolnak, gurulás indul. Kikanyarodunk a pályára, hajtómű felbőg, indul a gyorsulás. 5-6 másodperc után azonban hirtelen fékezés, a gép lelassul, majd lekanyarodik a gurulóra. Kis para, nagy csend az utastérben, kapitány annyit közöl, hogy kis türelmet, hadar, elharap, így a többit nem értjük – talán ő is befosott kicsit? Visszagurulunk a terminál elé, ajtó kinyit, reptéri emberek jönnek fel, konzultáció a pilótafülkében. Spanair megvan? – kérdem a többieket, káromkodás a válasz. Igen, ők is ugyanarra gondoltak. Ott, Madridban, pár hónapja ugyanis az történt, hogy kétszer is hasonlóan megszakították a felszállást, utas betojt, le akart szállni, de nem engedték. Erről küldött sms-t, majd a következő kísérlet során a gép már felszállt, de pár másodperc után lezuhant – a többséghez haonlóan a kiszállni kívánó utas is odaveszett. Nagyjából negyedóra tökölés után kapitány szól, hogy indulunk, arról infó, hogy mi is volt ez az egész, semmi. A második kísérlet sikeres, szóval valószínűleg valami apró gebasz lehetett elsőre, s ilyenkor fő a biztonság, meg kell szakítani a felszállást. A pilóta csak pár másodpercig mérlegelhet, hogy megy, vagy marad, egy bizonyos sebességen túl már fel kell szállni. Ezt még bőven nem értük el, s jó, hogy így döntöttek. Inkább szakítsák meg milliószor a felszállást feleslegesen, mint hogy egyszer elinduljanak úgy, hogy hiba van. Az út maga aztán már eseménytelen volt: a csinos sztuvilányoknak volt dolguk bőven, evett-ivott a magyar rendesen. Néhány honfitársunk hangosan beszélt rém idegesítően megabaromságokat, de a telihold szépen csillogott a gép szárnyán. Végül süllyedés, majd leszállás észak felől, kellemes volt este felülről beazonosítani az Északi összekötő hidat, vagy az Örs Vezér terét. A 13R pályára szálltunk le 65 perc késéssel, vagyis az 1-es terminálhoz közel, de a sztrájk miatt a 2-esre gurult a gép. A tele Ryan-gépről lejövő utasok két buszt is dugig tömtek, a terminál felé közeledve láttunk két csápon álló easy-gépet, aztán már csak a 200E-s busz becserkészése maradt hátra az utazásból, valamint az élmények feldolgozása.

bag, pepe, pulp, tibi

PS: Hamarosanjön még egy kiss off: hogyan szívatott meg (állítólag) saját érdekemben a bank kőkeményen három tenerifei kártyahasználat miatt?