Szép reptér gány zuga, a járat, amiről senki sem tud, összevissza rohangáló utasok, 5 órás késés. Egy mókás Ryanair-utazás története, főszerepben a madridi reptérrel.

Még 2007 tavaszán történt, hogy Spanyolból Írország felé vezetett volna az utam. Rendben ki is értem a reptérre, amely annak ellenére fogadta és indította a Ryanair madarakat, hogy igazából a város központi, fő reptere volt, nem pedig valami megszokott katonai bunkerek-övezte betoncsík, többórányi buszozásra a várostól, a nagy semmi közepén. Volt 4 terminál épület, magam sem tudom melyikbe léptem be, de azt feltételeztem, hogy rosszba, merthogy a shannon-i gép nem volt kiírva az induló járatok listáját tartalmazó táblára. Sem a monitorokra. Sebaj, elindultam, gondoltam megtalálom valamelyik másik terminálon. Végigbandukoltam az épületen, de egyetlen monitoron sem volt kiírva a járatom.

Az épület végén tekintetemet a távolba meresztettem, hátha van valami putri a környéken, külön a Ryanair és kedves utasai számára, mint Brémában, de nem láttam ilyet sem. Na, itt kezdtem el komolyan aggódni. Már egy fél órája keringtem az óriáskifli formájú épületegyüttesben, és fogyott az időm a becsekkolás végéig, de fogalmam sem volt, hogy egyáltalán hol lehet becsekkolni, mert semmi infó nem volt erről. Ekkor vettem észre, hogy más Ryanair járatok ki vannak írva, sőt, még egy check-in pult száma is hozzájuk van rendelve, de az én gépemről még mindig nincs semmi hír, semmi kiírás. Gondoltam, oda megyek a többi Ryanair járathoz rendelt check-in pulthoz, valahol ott kell legyen az én pultom is. Na, ezeket a pultokat magamtól ugyanúgy nem találtam meg, mint a helyes terminált. Hosszas kóválygás után megkérdeztem egy információs pultnál. Azt mondták, hogy két épülettel arrébb, a „valami” mögött lesz a pult. Ebből egyedül ezt a „valamit” nem értettem, pedig háromszor is visszakérdeztem.

 Elindultam tehát abba az irányba, amerre kedvesen spanyolul mutogattak. 10 perc múlva újabb infós pulthoz értem, ott is megkérdeztem, ott az ellenkező irányba mutogattak, a „valami” felé. Pár perc séta után észrevettem azt a „valamit”: egy kocsma volt, talán „Ocean” volt a neve, mellesleg épp felújítás alatt, tehát zárva. Nos, emellett, illetve inkább mögött nyílt egy szűk és igénytelen folyosó, mely kb. olyan volt, mint ami a bevásárlóközpontokban vezet a WC-k felé: bemész, de nem tudod hova vezet és milyen hosszú. Ezen kanyarogtam, és végül kiértem, vagy inkább beértem egy rém igénytelen kialakítású, sötét, szűk terembe, ahol a Ryanair check-in zajlott. Itt már ki volt írva a kis kiakasztós táblára, hogy Shannon, megnyugodtam hát, hogy a gépem létezik. (Már kezdtem azt hinni, hogy megváltozott a menetrend, vagy megszűnt a járat, vagy divertálták, vagy akármi.)  

Beálltam a sorba, és becsekkoltam. Mondták, hogy a géphez kapu-számot még nem tudnak mondani, majd kérdezzem az infópultot. Visszabandukoltam hát a labirintuson át, kiértem a terminál „normális” utasoknak fenntartott részére. Egész jól esett a kopott, karcos betonpadló helyett újra a civilizációban, járólapon mászkálni. Olyan érzésem volt, mint amikor anno Hegyeshalomnál átjutottunk a sorompón, ki a fényre… Kapu-számot keresve néztem a monitorokat, de a járatom még mindig nem volt sehova kiírva. Infopultnál kérdeztem, nem tudtak kapuszámot mondani. Nem csak nekem, kb. minden második utas emiatt állt sorba. Össze is haverkodtam több hazautazni vágyó írrel, akik szintén be voltak tojva, hogy mi lesz itt.  Átmentünk gyorsan a securityn, újabb info pultot kerestünk. Csak spanyolul tudtak, de szerencsére az egyik ír srác barátnője is értett e nyelven, megtudtuk, hogy 30-as kapu lesz. Mindezt kb. 20 perccel a járat tervezett indulása előtt. A monitorokra és a nagy táblákra még mindig nincs kiírva semmi. Odafutottunk a 30-as kapuhoz, láttunk ott egy rakás tétova embert, de a kapu feletti monitorra még mindig nem volt kiírva semmi, holott már lassan mindenkinek benn kellett volna ülnie a gépben. Vagyis, ha betartják a maguk genny szabályát, mint a későbbi BOH-sztorinál, már itt is hagyhattak volna.

A többemberes csoportok megosztották magukat: egy maradt a 30-asnál csomagot őrizni, a többiek elindultak balra és jobbra kaput keresni, hátha mégsem a 30-as a helyes. Közben eljött az indulás ideje, kiírva továbbra sincs semmi, hangosbemondás semmi. Kb. fél órá idegőrlő aggódás, állandó futkosás, kérdezősködés, tolmács keresés után megjelent a kapu feletti monitoron a Shannon felirat, és a 16:30-as indulási időpont. Egyik szemünk sírt, a másik nevetett: a Shannon az jó, de a mi gépünk elvileg 12:55-kor indult volna. Hogy lett ebből 16:30? Már délután 2 óra volt, mikor megjelent egy reptéri alkalmazott, és spanyolul tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a gép menni fog, de csak késve, műszaki okok miatt, és valószínűleg nem is ettől a kaputól, majd figyeljünk. És kiosztott egy panaszlapot, ahol mindenki papírra vethette bánatát (feltéve, hogy volt tolla). Kaja és pia voucher-t is kértünk volna tőle, hiszen ez 3 óránál nagyobb késés, az már biztos, de mondta, hogy ő nem tud adni, kérjünk a légitársaságtól. Vicces, persze. Vajon hol érem el a Ryanair-t, mint légitársaságot, a madridi reptér belterületén?

Közben észrevettük, hogy a nagy induló táblán is megjelent a 12:55-ös shannoni járat, de ott is 16:30-as indulással. Ez egyrészt megnyugtató volt (hiszen akár törölhették is volna), másrészt rém bosszantó. Azt feltételeztük, hogy azért nem 12:55-re van kiírva a járat, és odatéve mellé, hogy a várható indulás 16:30, mert akkor látszódna, hogy ez egy keményen késett járat. Ha viszont eleve a módosított indulási időhöz mérjük, akkor pontos. Tehát nem jár a kaja-voucher…Idegölő várakozásban telt el a hátralévő két óra, hiszen senki sem vette biztosra, hogy nem lesz még tovább eltolva az indulási idő, de egyszercsak minden jóra fordult, megnyílt a kapu, beszálltunk a gépbe, és rendben, 4 óra késéssel elrepültünk Shannonba. A pilóta kedves volt, bocsánatot kért, és remélte, hogy ettől még a Ryanair marad a kedvencünk. Hát hogyne.

Egy dolog vígasztalt: sikerült kifogni a Dream-liner festésű gépet, és ezt meg is örökíthettem Shannonban. Mindenestre ma is beleremegek a tudatba, hogy ott vagyok egy hatalmas reptéren, ahol alig beszélnek angolul, és egyáltalán nincs kiírva a járatom, ergó fogalmam sincs, hol a check-in pultom, és hogy hol a kapum, még az információnál is csak annyit tudnak mondani, hogy mindenki ezt a járatot keresi. Ez megint az az eset, hogy simán lekéshettem volna a gépem, önhibámon kívül. Nincs egyetlen ember sem, akihez fordulni lehetne, aki érdemben törődne az utasokkal. És ha törlik a gépet, a legjobb, ami történhet velem, hogy majd egyszer visszakapom azt a 10 eurót, amit a jegyre fizettem és különben kuss a nevem. Na, ez egy kicsit távol van attól, amit európai utazásnak neveznék. Egyébként pedig nagyszerű, sőt, szinte meglepetésszerű, hogy a műszaki okok ellenére nem simán törölték a járatot, hanem ha késve is, de lerepülték a járatot. Csupán arra az egyre kellett volna figyelniük, hogy erről korrekten tájékoztassák az utasokat. Akkor semmi bajom nem lett volna a Ryanair-rel, illetve a madridi reptérrel, még a dzsuvás check-in terem sem zavarna. Így viszont az egész út egy aggodalommal teli rémtörténet.