Zenés félmaraton Londonban vasárnap, fapados konferencia Barcelonában kedden - kéne mindkettő és hát mekkora marhaság lenne közöttük hazajönni. Adva van tehát a Budapest-London-Barcelona-Budapest háromszög, s adott az időpont is, arra kell megszervezni. Nem volt egyszerű, borult is a hazaút a SkyEurope csődje miatt, de megcsináltuk. Szokatlanul hosszú beszámoló, de - szerintünk - a nem teljesen profi fapados utasoknak mindenképp hasznos.

Előszöris egy kis címmagyarázat. London és Barcelona épp az a két nagyváros, ahol van egy-egy nagyon jellegzetes, mondjuk úgy, uborka alakú toronyház. Mivel korábbi útjainkon csapatunk bizonyos hölgytagjait inkább egy-egy megtermett hímtagra emlékeztették e remek épületek, hamar elkezdtük ezt a kört bránertúraként emlegetni. S hogy mi volt benne az urizálás? Nos, egyrészt a kényelem érdekében szokatlanul drága jegyeket is bevállaltunk - persze nem kell megijedni, a bűvös 10 ezres határt persze most sem léptük át. Másrészt még ehhez hozzáadtunk összesen 1 feladott pogyót is: akárhogy próbálkoztunk, be kellett látnunk, hogy 5 napi utcai cucc, futófelszerelés a félmarcsira, valamint öltöny, ing a konferenciára ha belegebedünk se fér bele egy kézipogyóba.

Három jegy beszerzésére volt tehát szükség alapból: Budapest-London, London-Barcelona, illetve Barcelonából haza. Közben kiderült, hogy a csapat fele kihagyja Barcelonát, ezért elkezdtük a London-Budapest útvonal kiemelt tanulmányozását is. Elsőként a Budapest-London jegyekre csaptunk le. Szabihiányból kifolyólag mindenképp péntek este akartunk menni, így a lehetőségek közül rögtön kizártuk a Pozsony-London Ryanairt. Akkoriban ugyanis még kizártnak tűnt, hogy péntekre adjanak akciós jegyet, azóta azért elvétve előfordul ez is. Igazából két variáció volt: Wizz este 6-kor, vagy easyJet este fél 9-kor. Amikor az easy 9 ezer magasságába árazta le a jegyet, lecsaptunk rá. Később kiderült, elsiettük: később a Wizznél is lejött ez 8990 forintra, s ha azzal megyünk, odaértünk volna egy jó kis koncertre. De ennyi belefért.

A második jegy, amit megvettünk, a hazaút volt. Ezen sokat szerencsétlenkedtünk, mert cél volt a minél későbbi elindulás, de adott volt a fix szerdai nap, amikor se Wizz, se Vueling-járat nem volt. Bevállaltuk hát a SkyEurope-ot, mely kora este indult (volna) Bécsbe. Ezt a jegyet egy nyári akcióban 24 euróért szerváltuk kártyadíjjal együtt. Úgy tűnt, hogy már csak a legkönnyebb rész, a London-Barcelona van hátra, azonban a Sky-jal kapcsolatos hírek hatására úgy döntöttünk, ha lesz jó ajánlat, kialakítjuk a B-tervet is a hazajutásra. Kedd estére akadt 1 eurós jegy Gironából Bergamoba, majd pár hét múlva ugyanennyire letették a szerda reggeli Bergamo-Pozsonyt, így miután ezeket megvettük, hátradőltünk. Ha nem épp szerdán dől be a Sky, ott biza nem maradunk. Ezekhez a jegyekhez csomagot nem vettünk, mondván, ha tényleg így jövünk haza, utólag ráérünk hozzáadni - két mozdulat online és ugyanannyiba kerül, mint ha foglaláskor fizetjük.

A London-Barcelona szektort illetően jó sokáig szórakoztunk. Ez az útvonal jó példa arra, hogy mennyire érdemes figyelembe venni a jegyár mellett a másodlagos repterek eléréséhez szükséges idő és pénz nagyságát is. Menetrendileg a legjobban a hétfő kora délutáni Gatwick-Barcelona easyJet tetszett, de sokáig nem akciózták, 39 fontért akarták adagolni. Na ennyire hülyék azért még urizálós kedvünkben se vagyunk. A Ryanairnél voltak ugyan 5-10 eurós jegyek, de csak reggelre, valamint késő estére és csak Stanstedről, vagy Lutonból Gironába. Ha ott szállunk le este 11 után, még 1 óra buszozás a város és 13 euró. És alig alszunk a konferencia előtt. Meg Londonból Stanstedre kibumlizni is lassú és drága, miközben Gatwickre 3 eurós akciós vonatjegyek vannak és 30 perc alatt a Victoriáról kint van az ember. Szóval úgy számoltunk, hogy a Gatwick-Barcelona fő reptér útvonalnak a Ryanair által kínált Stansted-Gironához képest legalább 15-20 font többletértéke van. Ráadásul ha easyvel megyünk, 5 kilóval többet tudunk vinni, hiszen náluk 20 kilós a határ, míg a Ryannél csak 15. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kézivel utazóknak az easynél A csoportos beszkártyájuk, lényegében elsőbbségi beszállásuk van ingyen. A Ryanair egyébként jó menetrenddel repült Gatwick-Gironát is, de nem akciózta, fenntartotta 30 font körül. Ez tehát megint nem volt pálya. Így aztán vártuk, vártunk, s amikor a következő easy-akcióban letették a jegyet 26,99 fontra, megvettük. Meg rögtön utána a 3 fontos vonatjegyet a reptérre. Minden tényezőt bekalkulálva így jöttünk ki jobban.

Aztán, amint az már történelem, augusztus utolsó napján eljött a SkyEurope-ért a kaszás. Túlságosan nem aggódtunk, mivel megvoltak a tartalékjegyek 2 euróért, de azért kürülnéztünk C-tervet illetően. Mert kivitelezhető az a ryanaires B-terv a hazaútra, de csak végszükségre: egy nappal korábban haza kell indulni, a bergamoi reptéri éjszakázás kifejezetten rossz programnak tűnt, ráadásként még haza kellett (volna) bumlizni Pozsonyból. Így aztán, amikor a Wizz meghirdette Sky-mentő akcióját, a szerda esti Madrid-Budapest járatra beruháztunk újabb 25 eurót. Már csak Barcelonából Madridba kellett átjutni. Szemeztünk a Vuelinggel 35 euróért, kipróbáltuk volna a szupergyors vonatot is, de 44 eurótól indult és csak egy igen szar és csak spanyolul beszélő foglalási rendszert bírtunk találni. Kicsit vártunk, a Ryanair pedig letette 5 euróra a Girona-Madrid járatot. Ennek nagyon jó volt a menetrendje és a gironai busszal együtt 18 eurós ár is emellett szólt.  Végre meglett az összes jegy.

Ennyi szervezési leírás után végre magáról az utazásról. Az egész horrorisztikusan indult. Péntek este elég sok gép indul majdnem egyszerre Ferihegy 1-ről, így miután a feladott pogyó miatt fél órát álltunk sorba a csekkinhez, a szekuhoz újabb 25 percet szívtunk. Baromi nagy tömeg volt, gusztustalan. (Aztán pár hét múlva kiderült, hogy még rosszabb is lehet, de erről majd később, a bianco túránkról szóló beszámolóban.) A beszállókapunál megkérdeztük, hogy ugyan miért kellett a végre bevezetett géphez gyaloglás helyett visszatérni a 20 méteres buszoztatáshoz, de a csávónak fogalma nem volt semmiről, tőlünk tudta meg, hogy itt volt már gyalogos gépmegközelítés is. Az easyJet eleinte a szokott jó színvonalú szolgáltatást nyújtotta, azonban az út második felére kedzett nagyon hideg lenni. Az utasok sorra vették fel a nagykabátjaikat (már akinek volt) és már fel kellett állnunk mászkálni. Megkérdeztük az egyik sztyuvit, hogy ugyan miért van ennyire hideg, mire azt válaszolta, hogy hamarosan leszállunk, majd akkor melegebb lesz. Na ilyen bunkó hozzáállással eddig még nem találkoztunk náluk, kaptak is egy nagy fekete pontot.

A gép Gatwicken egy nagyon távoli parkolóhelyet kapott, ráadásul több mint 10 percig vártunk, hogy lépcső érkezzen és kinyíljanak az ajtók. Az útlevélellenőrzés gyors volt, viszont a vasútállomáson épp bezárt egy kivétellel az összes kassza, ami előtt így hosszú sor torlódott fel. Mivel az automatában nem leltük a csoportos jegyet, kénytelenek voltunk kiállni a sort. A 2-t fizet 4-en utazhatnak akció keretében lehetett lényegében félárú jegyhez jutni és 25 perc sorállás után épp elértük a vonatot. Ez is kritikán aluli szolgáltatás volt.

A londoni Travelodge szállodákról majd egy külön cikkben regélünk, most csak annyit, hogy ha jókor foglalunk, nagyon olcsón nyújt teljesen megfelelő szolgáltatást. Ezen a körön 3 éjszakára fizettünk fejenként 7 ezer forintot. A Run to the Beat félmaratont nagyon élveztük, persze ha edzünk rá és nem csak kocogunk, még jobb lett volna. Az időinket fedje jótékony homály. A verseny után épp döglöttünk az ágyban, amikor a tévéből megtudtuk, hogy hamarosan igyen szülinapi Madness koncert lesz a Regent Street-en. Összekapartuk magunkat, elmentünk, érdekes volt a sétálóutcává alakított területen a sok kivetítő és a koncert sem volt rossz.

Másnap délben már a Victorián voltunk, útban Barcelona felé. Két és fél órával a gép indulása előtt még tömjük az arcunkba a különböző pizzaszeleteket az állomás emeletén levő olasz svédasztalról, 5,99 fontért. Mindenkinek ajánlott, estig kitart. A neten megrendelt vonatjegyek átvétele egyszerű, a fizetéshez használt bankkártyát az automatába bedugva már nyomtatja is a gép a jegyeket. A vonat 32 perc alatt ki is ért rendben a reptérre, pár perc múlva viszont lelankadt a lelkesedésünk: hatalmas a sor az easy becsekkolásához és a szekuhoz is. Az easy megkapta a következő, ezúttal még nagyobb fekete pontot: az összes gépre egy helyen kell becsekkolni és a lehetséges 24 pultból mindössze 11 üzemelt. Persze lehet ezt a földi kiszolgálóra, a Menzies-re kenni, de akkor is a légitársaság sara, rendeljen meg több pultot. Az utazás ilyetén elkúrása maximálisan kimeríti a pofátlanság fogalmát. Volt egy külön sor, ahova azokat hívták, akiknek már majdnem indult a gépük. Mi lúzerek voltunk, 45 percet álltunk, s mire sorra kerültünk, pár perc múlva amúgy is hívtak volna a előre a gyors sorhoz.

Közben szerencsére a szekunál lefogyott a sor, de így is, hiába voltunk kinn másfél órával indulás előtt a reptéren, a kritikán aluli szolgáltatás miatt rohanni kényszerültünk. Már azt hittük, átjutottunk a szekun, amikor a szúrópróbaszerű cipőlevetetők kipécéztek minket, ezért megismertettük őket a jó magyar lábszaggal. Szedtük a lábunkat a kapu felé, cseszhettük is az A-s, korai beszállásra jogosító beszkártyánkat, mert már rég ment a boarding. Viszont így is sokan voltak még mögöttünk, épp jutott még hely a gépen ablaknál.

Az utazásból semmi nem maradt meg, kis késéssel indultunk a csekkin probléma miatt és pontosan érkeztünk. Barcelonában 20 percet kellett állni az útlevélellenőrzéshez, ami közben elgondolkodtunk, hogy mégis jobb lett volna Gironára repülni? Aztán végre a turistairodában megvettük a napijegyet is, ami jó a városba induló vonatra. Ez továbbra is fél óránként jár, viszont most már egy vadiúj szerelvény nyomja (két éve még egy lepukkadt valami volt). Barcelonában is a Travelodge-ban aludtunk. Kissé kinn van a városból, de majdnem pont előtte van a gyakran járó 72-es busz megállója, metrótól pedig 10 perc gyalog. Itt sem csalódtunk benne, noha az első szobában nem működött a világítás, ezért kaptunk újat. Itt meg a légkondit nem lehetett néha kikapcsolni, csak teljes áramtalanítással.

A konferenciáról már beszámoltunk itten, induljunk most haza. A gironai reptérre az Estacio Nordról mennek a buszok. Ez egy nagyon lepukkadt, hányadék buszállomás, jól esett végre a hátunk mögött tudni. A busz is igen koros volt, de alvásra megfelelt. Gironában sokáig pakolásztunk, hogy lemenjen a feladott pogyó súlya 16 kilóig, de a csekkines csajnak ez sem volt elég. A mérleg kerek 16,0-t mutatott, erre kérte a túlsúlypénzt. Moment - mondtuk, egy lófaszt - gondoltuk. Elővettük az egyik piát, kortyoltunk hármat, visszatettük, s már csak 15,8 volt. Így már mehetett.  

A kézipogyókat vizsgálgatták ugyan a kapunál, de nem túl behatóan. A gépen magyar volt az egyik sztyuvi, Máriának hívták. Kiszúrta, hogy magyarul beszélünk, ő köszönt ránk, kedves volt. A rövid úton alacsonyan repültünk, menetrend előtt le is szálltunk Madridban. Beállt a gép egy baromi távoli parkolóhelyre, s miközben kezdődik a kiszállás, pont a mi ablakunk alatt kezdik kipakolni a csomagokat. Egyszer csak látjuk, hogy a pakolóember épp a mi bőröndünket emeli a feje fölé, vágja nagy erővel a kocsira, majd még rúg is nagyot bele. Aztán a többibe is. Kicsit se volt idegesítő. Ennek a nagy darab seggfejnek valóban arra áll fel, hogy minél jobban tönkreteszi az utasok poggyászait?

Mire a halálból visszabuszoztattak a terminálba, a csomagok már ott köröztek. Volt még egy kis idő, mire kezdődött a becsekkolás a pesti gépre, ezért kerestünk valami leülőhelyet. Nos, ezen a hatalmas reptéren nincs egy darab se. Ez is egy vicc. Kénytelenek voltunk egy étterem ülőrészére besunnyogni és ott enni a saját kajánkat. Két és negyed órával indulás előtt odamentünk a csekkoláshoz, meglepetésünkre már ment és már nagy volt a sor. Úgy tippeltünk, hogy kisebb egy darabig nem lesz és már takarodni akartunk erről a trágya helyről, így vártunk. Kb. 15 perc után sikerült végre megszabadulni az itt már profin 15,9-re belőtt motyótól, aztán a szekun átvergődve már nem volt gond: a belső rész már kulturált, sok bolttal, ülőhellyel.

Egy gond azért volt: a dohányzóhelyek ajtaja nyitott, ezért az egész környéken udorító füstszag terjeng. Épp egy ilyen mellett kellett várni a gépre, hurrá. Aztán egyszer csak áttették egy másik kapuhoz, de nem mondták be, simán átváltott a szám a monitoron. Kicsit későn vette a nép. De a másik kapunál is füstszag volt, ott volt egy másik dohányzóhely. Vártuk már, hogy a gépbe lépjünk, s attól a pillanattól kezdve már kevés dologra emlékszünk. Nem voltunk hajlandóak kiállni a nagy sort a kapunál, a gép csőre állt és majdnem tele volt, így esélyünk se volt ablakos helyre. Sebaj, megint aludtunk egy nagyot, úgyse láttunk volna semmit. Indulás kis késéssel, érkezés menetrend előtt pár perccel. Már csak egy újabb csomagos szívás volt hátra: a londoni gép épp előttünk szállt le, előbb annak a pogyóit hozták be a terminálba. Jó 20 perc dekkolás után végre megjöttek a mieink is, így ért véget az utazás.

Tanulság: biztos sok van, de 1 kimagaslik: ha nem muszáj, ne adjunk fel pogyót, menjünk csak kézivel. Nem csak azért, mert pénzbe kerül, de a várakozásaink nagy része annak volt köszönhető. És a másik nagy tapasztalás: nagyokat csalódtunk eddigi kedvencünkben, az easyJetben.