Walesi hétvégénk beszámolója lenne ez, de keményen megtapasztalhattuk a ryanaires utazás jópár buktatóját is. Egyelőre örülünk, hogy sikerült hazajönnünk, jópár potenciális útitárs nem volt ilyen szerencsés. Tanulság megint van bőven, igyekszünk levonni őket. Röviden úgy is összefoglalhatjuk, hogy ha szar reptereket használ az ember, Ryanairrel repül, s még tele is van a gép, akkor jó, ha felkészül egy kellemetlen fapados tapasztalásra. De ami alap: ha nem látjuk, mekkora a sor a szekunál és biztosan utazni akarunk, akkor több mint egy órával az indulás előtt induljunk el a kapuhoz.

FÉL ÓRA A BUSZBAN 

Aztán jön a beszállítás. Most az volt a rendszer, hogy a leszálló utasok sétálhattak a terminálba, az indulók viszont buszoztak. Még el sem kezdtek leszállni az utasok az érkező gépről, már elindult a buszba szállítás. Nagyjából 15 perc alatt mindenki beszállt a buszokba, a gép persze még nem volt kész. Sebaj, szopjon 180 ember a 2 buszban még 20 percet, a lényeg, hogy a gép ne várjon: inkább buszontként 90 utas szagolja a nyomorogva a másik hónalját egy darabig, mint hogy véletlenül ne indulhasson el a beszállítás abban a pillanatban, amikor a gép jelez, hogy mehet a nép.

A szokott jó helyezkedésnek köszönhetően nem volt gond a jó helyek kiválasztása, de miután beszállt mindenki, még ültünk 20 percet a gép indulásáig. Információ semmi, illetve pár szót makogott ugyan a kapitány, de szokás szerint olyan halk volt a hangja, hogy semmit se lehetett belőle érteni.

Az út alatt újra tapasztalhattuk, hogy ha mindhárom egymás melletti ülésen ülnek, piszok kényelmetlen mind - talán még a folyósó tűrhető. Mozdulni sem lehet, újságokat, üdítőt a zsebek lesprórolása miatt sehova sem lehet letenni - szóval egy kalap szar. Ha sikerül úgy ülni, hogy van mellettünk szabad hely, semmi gond - de erre esélyünk sem volt most. A gép teljesen tele volt - ezek akarnak kivonulni Budapestről, vicc. De legalább más esemény nem volt leszállásig. Maga a földet érés viszont nehezen leírható finoman, több utastárs is ugyanazt a szót használta: durván odab***ta a pilcsi a betonhoz a gépet, néhányan fel is sikítottak.

A kiszállás Bristolban nem kispálya. Keresztezik egymást a terminál felé és a gépekhez igyekvő utasok, ilyenkor az érkezők útját lezárják. Mi is álltunk vagy öt percet, mire elvonult előttünk egy gépnyi easyJet-utas.

NEM KELL SOK SZEKUS, MAJD MEGY AZ UTAS A KÖVETKEZŐ GÉPPEL 

Walesről majd később, jöjjön a visszaút. A gép elvileg 18.00-kor indult, bár az egyik monitoron 13.05 szerepelt. Mivel a szekuhoz indulva nem látszott jele nagy sornak, gondoltuk, előbb megisszuk a maradék cidert, s majd 50 perccel indulás előtt elindulunk a kapu felé. Sajna volt sor, csak kintről nem látszott. Nem is akármilyen. Több mint 10 perc alatt sikerült eljutnunk a beszkártya ellenőrzéshez, ahonnan még hosszú-hosszú sor kanyargott a szekuhoz. Persze a lehetséges ellenőrzőhelyek fele se működött, minek is? Aki utazni akar, álljon sorba egy órát, nem? Bristol airport sux!

Ahogy közeledett az idő 17.30-hoz, a kapuzárás elméleti időpontjához, BOH-szívásunk emléke egyre élesebben villant be. Ez elég volt ahhoz, hogy vállaljuk a pofátlanságot - inkább, mint kockáztatni a gép lekésését. Az egyik kanyarban kinyitottuk a kordont és kihagytunk a sorból egy jókora kanyart. Az utasok szerencsére nem értették, hogy honnan kerülünk oda. Persze jöttek utánunk is, amivel leállt az eredeti sor, erre már méltatlankodás kezdődött, jött is egy reptéri alkalmazott, aki visszaállította a kordont. De mi ekkor már a cuccainkat pakoltuk a szalagra. Naná, hogy az egyiket tövig kipakoltatták. Futás közben már hallottuk, hogy final call van, a kapuban már teljesen lefogyott a sor, csak egy kisgyerekkel utazó párt láttunk félreállítva. A hölgy sírt - ekkor még azt hittük, hogy a csomagokkal szívóztak velük.

Tolakodva, pofátlankodva sikerült tehát 32 perc alatt elvergődni a kapuig, 17.45-kor felkapaszkodtunk a gépre. Örültünk, mert elvileg akár be is zárhatták volna a kaput 17.30-kor - persze azt gondoltuk, hogy ha látszik, hogy 45-50 perces sor van a szeku előtt, akkor várnak kicsit az utasokra. Egymás melleti helyek persze már nem voltak, leültünk 4 különböző helyen. Aztán vártunk. És még mindig vártunk. Gondoltuk, milyen rendes a Ryanair, tényleg vár a sor miatt késő utasokra. Igen, ahogy azt Móricka elképzelte. 18.10-kor felszállt az a pár a kisgyerekkel, akiket a kapunál láttunk. Gúnyos taps néhány utas részéről. Először mi is azt hittük, hogy ők tököltek valamit, miattuk késünk. Nagy nehezen leültek, a csomagokat még nehezebben feltették.

Pár perc múlva az egyik sztyuvi leveszi a pár bőröndjét és látjuk, hogy némi vita van elől, majd leszállnak. Újabb pár perc telik el, mire megint feljönnek a gépre, majd rögtön záródnak az ajtók és indulás.

PAPÍR NÉLKÜL HÚZZÁ HAZA  

Gondoltuk, feladjuk rejtvénynek, hogy vajon mi történt, de nem tesszük. Ha nem kérdezzük meg a párt, mi sem jöttünk volna rá. Mivel gömbölyödött a hölgy pocakja, a kapunál orvosi papírt kértek arról, hogy egészséges és utazhat. Nem tudjuk, hogy mennyire voltak tisztában a terhes nők utazásával kapcsolatos szabállyal (állításuk szerint teljesen), mindenesetre a szabályzat szerint a 28. hét utántól kell papírt hozni. Ezt persze mi is csak utólag, itthon találtuk meg jól eldugva a Ryanair oldalán, azt tehát nem tudjuk, hogy pofára kérték a papírt, vagy mert a hölgy a 28. hetet mondta. Mivel állításuk szerint ismerték a szabályt és pont azért utaztak most, hogy ne lehessen ebből gond, logikus, hogy nem az utóbbi.

A lényeg, hogy azt mondták nekik a reptériek, hogy ha a doki, vagy védőnő átküldi az igazolást azonnal egy megadott e-mail címre, akkor utazhatnak. Vasárnap este 6-kor nem lehetett könnyű, de elérték a dokit, aki küldte a papírt. Amikor ezt elmondták, illetve a doki elmondta telefonban a kapuban levő ryanaires sztyuvinak, hogy úton van a dokument, akkor engedték fel őket a gépre. A mail azonban nem ért át, ekkor szállították le őket - a kismama szerint ordenárá hangnemben. Azt láttuk, hogy leszedik a csomagjukat, szabályosan kidobták őket a gépből. (Még egyszer, a 28. hétben járó kismamáról van szó, karján egy másfél év körüli gyerekkel.) Az említett vita elől az volt, hogy megpróbáltak szólni a kapitánynak. Átadták neki a telefont, melyben a doki mondta, hogy egészséges a kismama és hogy elküldte a mailt. A kapitány viszont azt mondta, a szabály az szabály, ő pedig az állásával játszik, ha kivételt tesz. Vagyis mehettek lefelé.

Közben kiderült, hogy rossz e-mail címre ment a mail (azt nem tudjuk, hogy a doki hibájából, vagy rossz címet adtak meg neki), de már intézkedtek az újraküldésről. De a gép már indult volna, mivel végeztek az otthagyott utasok poggyászainak kipakolásával. Bizony azzal, de erről majd később. A pár nagy szerencséjére az utolsó pillanatban érkezett futva egy reptéri alkalmazott a gép felé, lobogtatva a várva várt papírt. Elmondásuk szerint már a kapuban töltött idő során is ez a hölgy volt az egyetlen megértő, barátságos ember a személyzetből, a ryanairesek bunkón viselkedtek. Szóval a vége happy end, így sikerült újra feljutniuk a gépre. S még annyit, hogy az egész megalázó procedúrát egy szó nélkül, elképesztő türelemmel viselték.

NYUGI, NÉLKÜLETEK A POGYÓTOK SE UTAZIK

A pár elmondásából tudjuk, hogy miközben ott ment a tuszkolódás velük a kapuban, sorra érkeztek a géphez az utasok, akiket elhajtották, mondván, késtek, a kapu bezárt. Ezt követően látták, hogy elkezdik, majd amikor leszállították őket, befejezik az otthagyott utasok csomagjainak kipakolását. Ez nekik is mázli volt. A gép nem miattuk, az ő papírjukra várva állt, hanem mert az otthagyott utasok poggyászait ki kellett pakolni. Ennek a végére jött meg a papírjuk.

Mivel utánunk már csak max. 1-2 ember szállt fel a gépre, úgy tűnik, nem sokkal mögöttünk bezárták a kaput. Mindezt vérlázító tahóságnak tartjuk. Ha az utas a szabály szerint 17.20-ig adhatja le a bőröndjét (mellesleg ott is nagy sor kígyózott), majd ha nem tolakszik, legalább 40-45 perc eljutni a kapuig, milyen alapon zárják be azt 17.45-kor? Sok minden problémánkat leírtuk Ferihegy 1-el kapcsolatban, de ilyet itt sose csinálnak. Ha lassú a szeku, megvárják az utast, a végén már név szerint hívva a későket. De nem csak itt, hanem minden civilizált reptéren és légitársaságnál. Olyat is láttunk, hogy az éppen induló gép utasait szólították, előrevették a szekunál. Ezen a fos helyen ilyen se volt. Nem vagyunk büszkék arra, hogy tolakodtunk, de rákényszerültünk - s mint kiderült, e nélkül valóban ott ragadunk. A következő közvetlen járat 4 nap múlva, csütörtökön lett volna, az árakat pedig meg sem mertük nézni. Szállással, új repjeggyel alsó hangon 50-60 rugót buktunk volna, meg a rengeteg macerát, földi utazást Londonba, vagy Pozsonyból.

Maga az utazás már nem tartogatott különlegességet. Itt is bemondták, hogy teljesen tele van a járat, de kb. 20 üres szék volt, ennek jó része nyilván azoké, akiket otthagytak. A leszállás szokatlanul finomra sikeredett, hosszú taps jutalmazta. Mi valahogy nem tudtunk tapsolni... Megállás után már csak annak örültünk, hogy nincs busz, sétálhatunk.

A CÉL SZETESÍTI...

Fő tanulság? Kimenni időben a reptérre és jó sok időt hagyni a sorállásokra. Ha pedig szorul a hurok, nem szabad nyuszinak lenni. Ha kell, tolakodjunk, vagy szóljunk, hogy sorry, nekünk már megy a beszállítás, előre kell mennünk. Láttunk már olyat, hogy a nép ezt nem nagyon akarta engedni, de nincs mese, a cél szentesíti az eszközt, a gépet lekésni általában hatalmas szívás. Kismamáknak pedig igen fontos, hogy elvileg a 28. hét után követehetik a papírt, de biztos ami biztos, akinek nagy a pocakja, kérjen akkor is, ha csak a 20. körül jár.  

Walesről csak annyit, hogy mi körbeutaztuk két nap alatt, de normálisan körbenézni legalább egy hét kell. Érdemes megnézni az Edward korabeli várakat, utazni a jópár megmaradt gőzvontatású kisvasúton, s a túrákat sem érdemes kihagyni a szép tájakon. Igazi fapados utasoknak mondjuk, hogy ha autós körutat csinálunk, érdemes az óramutató járásával ellentétes irányban csinálni, mert a Bristoli öböl felett átívelő hídon nyugati irányban, vagyis Wales irányában áthaladva van híddíj, vissza viszont nincs.

PREMIER INN KIRÁLY! 

Végül egy szállásinfó. Régóta le akartuk tesztelni a Premier Inn hotellánc egyik tagját is. Ez drágább kedvenc Travelodgunknál, de időnként vannak 29 fontos akciós szobák. Mi is egy ilyet foglaltunk és nem bántuk meg. A Travelodge-nál jobb felszereltségű, tisztább, kényelmesebb, inkább az Express Holiday Innhez közelítő a színvonala. Ezentúl ha csak kicsivel drágább, mint a Travelodge, a Premier Innt preferáljuk.