Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Májusra és júniusra olcsóbb lett a Wizz, júliusra drágultak a jegyek |
| 2010. április 21. szerda, 21:58 |
|
Mivel vége a vulkán okozta 5 napos fennakadásnak, újra koncentrálhatunk az árakra. A mai lapokban az okosok már pedzegették, hogy a légitársaságok emelhetik a jegyárakat, hogy veszteségeiket kompenzálják, ebből azonban egyelőre semmi sem látszik. A Wizz Air jegyeinek árát követő WAX indexünk csökkent, s ha nem téríti el felfelé néhány viccesen magas árú jegy, egészen nagy is lehetett volna az áresés. A Wizz egyre jobban halad a last minute árazás felé, egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy 3 héttel, vagy 1 hónappal az út előtt a legolcsóbbak a jegyek, s nem 2, 3, vagy épp 5 hónappal indulás előtt. Erre a legjobb példa eidhoveni járatunk. Azt hittük, nagyon már nem lepődünk meg semmilyen áron, de most mégis sikerült. A május 21-i hazaúti járat hónapokon át nagyon drága volt. Mióta követjük, szinte mindig 20 ezer forint közelében, vagy felette volt, amin nem is lepődtünk meg, hiszen Pünkösd péntekről van szó. Március elején a jegy 41 ezer forintba került, március közepén 50 ezerbe, aztán a hónap végén leesett 14 ezerig. Április elején újra felment 27 ezerre, most viszont mindössze 6 ezer forintba kerül. Nagyon kemény, s egy biztos: semmit sem érdemes 14 ezer felett megvenni, mert 99 százalék, hogy lesz később olcsóbb. Eddigi jegyárrekorderünk, egy júniusi madridi odaút március közepén 74 ezer forintot kóstált, most lejött 17 ezerre. Júniusi malmöi jegyünk 17 ezerről 8 ezerre esett. Júliusra emelkedtek kissé az általunk figyelt jegyárak, augusztusra kicsit csökkentek. Bergamoba és Forliba sok jegy megjelent 2990 forintért. A WAX értéke 14115 forint lett, ami 16 százalékos csökkenés a két hete mért értékhez képest. Az elmúlt évben a mélypont 8240 forint volt, a csúcs 18073 forint. Csütörtök délután a Wizz Air sajtótájékoztatót tart Budapesten, amiről természetesen beszámolunk.
|

Azért meglepődnék, ha "last minute" 14 ezer alá mennének a nyaraló desztinációk.
Habár tavaly állítólag 7 ezerért is volt jegy MAD-ba augusztusra...