Alapinfók
Útvonalak, költségek
Légitársaságok
Célállomás információk
| Tavalyi szintre estek a Wizz árai, de még így se olcsók a jegyek |
| 2011. március 07. hétfő, 15:17 |
|
Végre egyértelműen csökkentek a Wizz Air árai az előttünk levő hónapokra. Legutóbb azt írtuk, hogy a "horror" szintek után már csak "nagyon drága" az árszint, most ez lejött simán drágára. Az irány jó, várjuk a folytatást. A Wizz-jegyek árait követő indexünk, a WAX a mostani csökkentésekkel lényegében beállt a tavalyi szintre, vagyis nagyjából olyan árakon lehet most jegyeket elcsípni az április-július időszakra, mint 2010-ben. Jó érzés újra néhány 3990 forintos jeggyel találkozni, s Londonba is be-becsúsznak már 11 ezresek, sőt pár 8 ezrest is el lehet kapni. Legutóbbi cikkünk óta 3-szor regisztráltuk az árakat és az is feltűnő, hogy mekkora ugrálás van néhány útvonalnál. Május közepi malmöi járatpárunk például január végén még 14/17 ezer forinton pörgött, február végére lezuhant 6/6 ezerre, most meg 11/14 ezer forint az ár. Aki spórolni akar, annak bizony mindenképp érdemes ha nem is naponta, de legalább hetente egyszer-kétszer nézegetnie az árakat. Tapasztalataink szerint nagyjából 2-3 hónapra előre kezdik el igen aktívan kezelni az árakat, amint 3 hónapon belülre kerül az út, gyakran látni szép csökkentéseket.A WAX értéke amúgy a 16490 forintos csúcsról mára 14865-re esett. Ezért mondjuk, hogy még drága, de mivel két nyári hónap is szerepel a vizsgált időszakban, ez már semmiképp sem kirívó. Tavaly ugyanekkor 14615 forintos átlagárat mértünk. Bár idén egészen mostanáig nem követte a Wizz a tavalyi trendet (sokkal drágábbak voltak idén a jegyek január közepétől mostanáig, mint 2010-ben), lássuk, mire lehet számítani, ha márciustól már a tavalyi tendencia érvényesül. Az elmúlt évben március végén és április végén is voltak akciók, illetve komolyabb leárazások, amikor a WAX egészen 12 ezer forint közelébe szakadt le. Tavaly akkor volt érdemes nyári jegyeket is venni. Érdemes tehát figyelni, bár nem lennénk nagyon meglepve, ha idén mérsékeltebb lenne az árcsökkenés. Végül még néhány érdekes WAX-os árváltozás. Egy hete egy durva ár nagyon elcsúfította az indexet: áprilisi madridi jegyünk ára 14 ezerről 50 ezerre ugrott. Mára ez 27 ezerre zuhant, de még így is idegesek lennénk, ha azon a napon lennénk kénytelenek utazni. Az indexben megjelent egy 3990 forintos (Bergamo) és egy 7990 forintos (Eindhiven) jegy és Londonnál is egyértelmű az árcsökkentés a 17 ezres leggyakoribb árról a 14 ezresre, néhány 11-es kiegészítéssel. A "nevetséges" szintről az "majdnem elfogadható" zónába jött le az barcelonai járatpárunk is: 27/22 ezerről (drágább, mint a Malév!) 17/14-re. Végül, már abba sem kell anyagilag teljesen belerokkanni, ha szentivánéj környékén szeretnénk hosszú éjszakákat nézni Finnországban, a turkui jegyek is elindultak lefelé és már inkább a 14 ezres szint jellemző, mint a 22 ezres.
|

ezek szerint még euró alapú wirecard-al is így éri meg fizetni, még úgy is ha más devizában van az összeg, annak ellenére, hogy ilyenkor felszámítanak 1,5%-os jutalékot.